Múltba révedő kastély 420 millióért
Bár nem sokkal, de 1 millió forint alatt van a II. kerületben található szerényebben villa, kissé merészebb megfogalmazásban kastély négyzetméterára.
Ha már szemantikai mélységekbe süllyedünk, akkor akár azt is írhatnánk, hogy kastély babérokra törő villa. Hiszen manapság ritkán épülnek igazi kastélyok, de vannak olyan ingatlanok, amelyek azért szeretnék magukat külsőségeikben annak láttatni, ahogy ez az 1996-ban, a Globex Holding által építtetett nagypolgári épület is.
Amely ráadásul természetvédelmi területen áll (írja a hirdető) – utóbbi már önmagában is érdekes hozzáadott „érték”. A hegyekre, erdőre néző panoráma mindenesetre mesés lehet. A kertben pedig tó, sziklakert is biztosítja a változatosságot.
Bár a hirdetés építészeti szempontból említi az eklektikát, ez a villa belsejére, legfőképp a szalon berendezésére igaz. Az a törekvés egyértelműen látszik, hogy bár éppen a XX. század legvégén vagy a XXI. században élünk, a bentlakók nyugodtan érezhetik magukat az előző századfordulón.
Más kérdés, hogyan telnek a mindennapok a súlyos fa bútorok, az állóóra, a sokkarú csillár, hatalmas festmények, szőnyegek és drapériák között… Mindenesetre hangsúlyt fektettek arra, hogy jelezzék a környezet súlyát, és a nagypolgári érzületről ne feledkezhessünk meg.

Ugyanakkor a modernkori luxus számos alkotóeleme sem maradhatott ki a házból, így van medence, szauna, infrakabin, borospince és télikert. Az épületen belül kialakítottak egy külön kis (176 négyzetméteres…) lakást az alsó szinten, ami akár a személyzet, akár valamelyik már részint önálló családtag is használhat.
A fogadószint, az előbb emlegetett szalonnal, konyhával, könyvtár vagy dolgozószobával, étkezővel, egyéb kiegészítő helyiségekkel 127 négyzetméter, a tetőtér a hálókkal, fürdő- és gardróbszobával 103 négyzetméter. Az összesen nettó 450 négyzetméterért „csak” 420 millió forintot kér a jelenlegi tulajdonos.
További képeket itt nézegethetsz, van mit…
Tovább a teljes cikkre
Már költöznek az új lakók a XV. kerületben: elkészültek a Novus Liget első társasházai
Iroda

Vége lehet a több évre szóló irodabérletek egyeduralmának? Egyre több cég választ más megoldást

Rekordot döntöttek a külföldi vevők Spanyolországban, a magyaroknak most az erős forint is segít

Ilyen lesz a jövő munkahelye: már nemcsak az elhelyezkedés, hanem a rugalmasság és a dolgozói jóllét is számít

Hónapokig tartó irodakialakítás helyett kész megoldás: erre váltanak a cégek
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Azok a lakások, melyekre egy éve még lecsaptak volna a vevők, most csak állnak az ingatlanpiacon

A legjobb lakások nem várnak: így előzheted meg a többi érdeklődőt

Az Otthon Start előnyének nagy részét elvitte a drágulás

Újabb lakásárrobbanás jöhet? Ez az ingatlantípus lehet a következő nagy drágulás nyertese
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Nem csak a munkavégzés helye: ezért választanak egyre többen szolgáltatott irodát

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell
Retail

Vezércsere a Pennynél, Németországból igazolt új vezérigazgatót az áruházlánc
Október 1-től Philipp Stiehler tölti be a posztot.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





