Semmi, csak néhány gyönyörű ablakfülke!
A 90-es években nem lehetett látni amerikai filmet feleslegesen nagy családi házak nélkül, melyeknek nélkülözhetetlen kelléke volt a jellemzően hálószobákban kialakított ablakfülke, lehetőség szerint virágmintás párnákkal, romantikus hangulatban.
Ez azonban nem jelenti azt, hogy nekünk nem lehet hasonló, és még csak félméteres falak sem kellenek hozzá!
Egy régi körfolyosós házban
Persze legkönnyebb helyzetben azok vannak, akik körfolyosós házban laknak. Ezeknek a házaknak ugyanis, különösen a sarki lakásai gyakran rendelkeznek egy kis körbeablakozott beugróval, melyek tökéletesek lehetnek egy ablakfülke kialakítására.
Ebben a Mester utcai lakásban például egy kis párnázott padot sikerült kialakítani, ami egy kis asztalt ölel körbe, a gyönyörűen felújított lakás ráadásul teljes berendezéssel együtt eladó.

Még több képért kattintson a fotóra!
De ebben a XIII. kerületi lakásban is nagyon jól sikerült a kialakítása.

Még több képért kattintson a fotóra!
Garzonlakásban
Ablakfülkének akár egy garzonlakásban is akadhat hely. Ebben a galériás garzonban például csak két szűkös kis ablaka van a szobának, mégis sikerült az egyiket feldobni néhány párnával, és spot lámpákkal.

Még több képért kattintson a fotóra!
Akár panelban is!
Hihetetlennek tűnik, hogy panellakásban is lehet ablakfülkénk, pedig semmi más nem kell hozzá, csak egy hosszúkás szoba, melynek rövidebbik oldala faltól-falig ablakos. Ezt a zöldmáli panellakást teljesen átalakították, hogy egy pulttal elválasztott étkező konyhát kapjanak, így jöhetett létre az étkezőben ez az ablakfülke, melynek voltaképpen a két fal ad keretet.

Még több képért kattintson a fotóra!
Két komód között
Egy kis fantáziával bárhol kialakíthatjuk az ablakfülkét, ha van egy kellően nagy ablakunk hozzá. Elég csak egy pad párnákkal, két oldalán két egyforma komóddal vagy könyvespolccal. Ebben az V. kerületi kiadó lakásban például két konyhaszekrény elem között kapott helyet az ablakfülke.

Még több képért kattintson a fotóra!
Tovább a teljes cikkre
Zöld környezet, Duna-parti panoráma vagy prémium okosotthon? Ezek a lakóparkok más-más életstílust kínálnak
Iroda

Hónapokig tartó irodakialakítás helyett kész megoldás: erre váltanak a cégek

Miért bérelnénk évekre irodát, ha néhány hónap alatt minden megváltozhat?

Nem csak a munkavégzés helye: ezért választanak egyre többen szolgáltatott irodát

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Napelemes vagy? Olyan változások jöhetnek, amelyek a villanyszámládat is érinthetik
Lakhatási lehetőség vagy a zöldterületek pusztulása? Új szabályok gyorsíthatják fel a zártkertek átalakulását

Ingatlant adnál el? 3+1 hiba, amit semmiképp ne kövess el!

Balatoni ingatlanboom: épülnek az új lakások, mégis fogynak a helyiek – Siófokon különösen látványos a fordulat
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell

A jövő irodája már egészen másról szól: rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság kerül a középpontba

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel
Retail

Vezércsere a Pennynél, Németországból igazolt új vezérigazgatót az áruházlánc
Október 1-től Philipp Stiehler tölti be a posztot.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





