Új gyártócsarnok a Magyar Acélművek Kft.-nél
Új gyártócsarnokkal bővítette telephelyét az acélszerkezeteket gyártó, valamint ipari gázok és acélalapanyagok kereskedelmével foglalkozó nyíregyházi Magyar Acélművek Kft.
A 188 millió forint értékű, 50 százalékban uniós támogatás segítségével megvalósuló beruházást Kovács Ferenc (Fidesz-KDNP) polgármester avatta fel szerdán a szabolcsi megyeszékhelyen. Az új, 1.200 négyzetméter alapterületű üzemcsarnokban a jövőben acélszerkezetek gyártásával foglalkoznak majd.
A 2003-ban családi vállalkozásként indult kft. eddig egy 700 négyzetméteres üzemegységben gyártotta a termékeit tíz munkavállalóval, a fejlesztés eredményeként azonban további tizenkét embernek biztosítanak munkalehetőséget – mondta Olha József cégvezető az MTI-nek. Egy németországi acélhengermű, a Salzgitter Mannesman Stahlhandel kelet-magyarországi raktárpartnereként is tevékenykedő Magyar Acélművek Kft. saját nettó árbevétele évek óta meghaladja az 1 milliárd forintot, a német cég nevében értékesített termékekkel együtt összforgalma éves szinten eléri a 2,5 milliárd forintot.A táraság mérleg szerinti eredménye 2011-ben több mint 83 millió forint volt, amely csaknem 20 millió forinttal haladja meg a 2010-es eredményt – olvasható a cég honlapján.

Több millió forinttal olcsóbban? Most nagy lendületet kaphat az új lakás vásárlása
Iroda

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell

Tényleg leáldozóban a hosszú irodabérletek kora? Egyre több vállalat keresi a rugalmasabb utat

A jövő irodája már egészen másról szól: rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság kerül a középpontba
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Már 40–50 milliós hitelekkel vesznek lakást a magyarok – az Otthon Start nélkül jóval gyengébb lenne a piac

12 milliárdos kollégiumi beruházásnak int búcsút a kormány – visszavonják a Farkasvölgyi úti fejlesztésről szóló határozatot

40–50 milliós hitelekkel vásárolnak ingatlanokat a vevők, a többségük Otthon Starttal

Árat csökkentettek négy izgalmas ingatlannál: most akár 18 millió forinttal olcsóbban is lecsaphatsz egy kiszemelt otthonra!
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon
Retail

Így alakul a boltok nyitvatartása az ünnepi hétvégén: ezek az üzletek lesznek nyitva
Mutatjuk a részleteket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





