Tarlós: a dugódíj helyett közlekedési adót
A főpolgármester szerint patthelyzetbe került a főváros a dugódíj parlament általi elvetésével.
Tarlós István, Budapest főpolgármestere a Figyelőnek azt nyilatkozta, hogy bár ő maga soha nem ragaszkodott a dugódíjhoz, a nemzetgazdasági tárca döntött úgy, hogy az abból befolyó pénzből finanszíroznák a BKV-t, de most, hogy a parlament leszavazta a lehetőségét, nem tudja, hogyan fog alakulni a helyzet. A dugódíj elvetésével ugyanis akár a 4-es metró uniós támogatása is veszélybe kerülhet, az Európai Bizottság erről szóló határozatában ugyanis a dugódíj is szerepel, az MSZP-kormány és a Demszky-városvezetés ideje alatt ugyanis 50 milliárd forintnyi bevételt reméltek belőle.
A BKV nem lesz finanszírozható 2013-tól, ha nem találnak egy alternatív pénzforrást a dugódíj helyett. Az esetleges alternatívákról elmondta, a hídpénzen csak gondolkodtak, de „ebből már semmi nem lesz”, emellett viszont több ötletet is megfontoltak – magyarázta Tarlós, aki lehetőségként említette az iparűzési adó másfajta elosztását, hogy a főváros többet kaphasson belőle, valamint a közszolgáltató cégek megadóztatását, például a közművezetékek után.
Elméleti lehetőségként a főpolgármester felvetette a közlekedési adót is, valamint azt is, hogy a főváros visszakapja a kerületektől a parkolási díjakat.

Több millió forinttal olcsóbban? Most nagy lendületet kaphat az új lakás vásárlása
Iroda

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell

Tényleg leáldozóban a hosszú irodabérletek kora? Egyre több vállalat keresi a rugalmasabb utat
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Az országos átlagot is meghaladva drágultak a lakások Kelet-Magyarországon – Debrecenben és Szegeden viszont mérsékelt volt a drágulás

Napelemek, alacsony rezsi és saját kert: ilyen otthon vár Hévízgyörkön, Budapest közelében

Világrekordot hozott a magyar naperőművek augusztusa – közben Paks termelése mélypontra zuhant

Kertes, panorámás vagy wellnesses családi házat keresel? Ezek az otthonok Otthon Starttal is megvásárolhatók
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac
Retail

Így alakul a boltok nyitvatartása az ünnepi hétvégén: ezek az üzletek lesznek nyitva
Mutatjuk a részleteket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





