P+R parkolóvá alakítják a bezárt Ferihegy 1 parkolóját
P+R (park+ride) rendszerű parkolóként működik tovább a Liszt Ferenc-repülőtér május 30-án bezárt 1-es terminálja előtti parkoló – közölte Hardy Mihály, a repteret üzemeltető Budapest Airport kommunikációs igazgatója pénteken.
A 128 férőhelyes parkolóból két perc sétával elérhető a Ferihegy megálló, ahonnan vasúttal 10-25 perc alatt el lehet jutni a fő közlekedési csomópontokhoz, így a Kőbánya-Kispest metróvégállomáshoz, illetve a Nyugati pályaudvarra. A járatokat BKV-bérlettel is igénybe lehet venni.
A kommunikációs igazgató kiemelte: a Budapest Airport célja, hogy az agglomerációból a főváros irányába munkába járók mindennapjait segítse, és olcsóbbá tegye. Az átlagos munkaidőhöz igazított tarifa szerint 14 óra parkolás 500 forintba, egynapi parkolás pedig ezer forintba kerül.
A parkoló üzembe állítása környezetvédelmi célokat is szolgál, hiszen a P R rendszerű parkolók egyik fontos célja a város autóterhelésének, így szén-dioxid-terhelésének csökkentése – írta Hardy Mihály.

Több millió forinttal olcsóbban? Most nagy lendületet kaphat az új lakás vásárlása
Iroda

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell

Tényleg leáldozóban a hosszú irodabérletek kora? Egyre több vállalat keresi a rugalmasabb utat

A jövő irodája már egészen másról szól: rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság kerül a középpontba

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég keresi a rugalmasabb megoldásokat
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Árat csökkentettek négy izgalmas ingatlannál: most akár 18 millió forinttal olcsóbban is lecsaphatsz egy kiszemelt otthonra!

A lassuló lakáspiac fékezheti az áfaemelés miatti drágulást

Van 10 millió forintod? Meglepő, hol vehetsz saját lakást mediánbérből – és hol bukik el a terv!

Mindig más csap le a kiszemelt lakásra? Így értesülhetsz elsőként a legjobb ajánlatokról
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac
Retail

Így alakul a boltok nyitvatartása az ünnepi hétvégén: ezek az üzletek lesznek nyitva
Mutatjuk a részleteket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





