Bezár a párizsi Ritz
Két évre bezár Párizs két nevezetes szállodája, a Ritz és a Crillon. A szinte a luxus szinonimájaként ismert Ritz vendégei jövő hétfőig költöznek ki a Place Vendome-on levő szobáikból − ahol minimum 850 eurót, több mint 240 000 forintot kell fizetni egy éjszakáért −, ezután kezdődhet a 200 millió eurós renoválás, írja a Napi Gazdaság.
Ez lesz a legnagyobb megújulás, amelyen a mára kissé elöregedett ötcsillagos hotel átesik 1979 óta, vagyis azóta, hogy mostani tulajdonosa, Mohamed Al-Fajed megszerezte. Az egyiptomi milliárdos − akinek a fia a Ritzből indult Lady Dianával együtt a tragikus autóútra 1997-ben − a vásárlás óta legalább 250 millió eurónak megfelelő összeget költött a nevezetes épületre, beleértve egy uszoda megépítését is.
Ez sem volt elég azonban ahhoz, hogy a legendás vendégkörrel, irodalmi-művészeti kapcsolódások sokaságával bíró, a XVIII. században magánpalotának épült szálloda bekerüljön a Párizsban tavaly bevezetett csúcskategóriába, a palace-nak számító hotelek közé − emlékeztetett a Telegraph.
A kétéves felújítás idejére a 470 fős személyzetet elküldik, de többségüket vissza akarják venni az újbóli nyitás után. Akkor azonban még a mainál is erősebb versenyben kell majd helytállniuk: addigra fejeződik be a Place de la Concorde-on a közvetve ugyancsak arab kézben levő Crillon 250 millió eurós felújítása, sőt akkorra lesz kész a tervek szerint az LVMH luxuscsoport szállodája, a Cheval Blanc Paris is.
Mindeközben jövőre készül színre lépni Párizsban és ezzel Európában a sanghaji Peninsula is − a volt Majestic szállóban, az Avenue Kléberen −, követve a feltörekvő országok milliomosainak kedvencei közül már jelen levő Shangri-La, illetve Mandarin Oriental szállodákat. A legfelső kategóriás hotelek ugyanis alapvetően az új, főleg Kínából, Oroszországból és Dél-Amerikából érkező gazdag vendégek áradatára alapozva nyílnak sorra Párizsban, illetve Európa más nagyvárosaiban.

4 újépítésű lakópark, ahol a modern otthon és a kiváló lokáció kéz a kézben jár
Iroda

Új irodát keres a céged? Így találhatod meg gyorsabban a megfelelő helyet

Az iroda, mint üzleti eszköz: miért választ egyre több vállalat szolgáltatott megoldást?

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: ezek formálják a jövő irodáit

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Átvették a fiatalok a lakáspiacot, a harmincasoké a főszerep – és nem garzonokat vesznek

A legtöbben ezen buknak el hitelfelvételkor – pedig évekre meghatározhatja a családi kasszát

Már milliókat bukhatsz, mielőtt beköltöznél: ezt a hibát rengeteg lakásvásárló elköveti

Lassul vagy csak válogatósabb lett az ingatlanpiac?
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





