Csökkent az átlagos szja adóteher
Mind az összevont jövedelem, mind a számított személyi jövedelemadó összege csökkent tavaly 2010-hez képest. Budapest és Pest megye fizette be az összes személyi jövedelemadó valamivel több mint harmadát.
Tavaly közel 4,5 millióan nyújtottak be személyi jövedelemadó bevallást, kicsit kevesebben, mint 2010-ben – írja a Nemzeti Adó és Vámhivatal sajtótájékoztatója alapján a Napi Gazdaság.
8,39 ezer milliárd forintról 8 ezer milliárd forintra csökkent az összevont jövedelem 2011-ben, ami után az adókötelezettség 1,48 ezer milliárd forintról 1,2 ezer milliárdra apadt. Ennek hátterében az alacsonyabb adóalap és a szja-csökkenés áll. A számított adóteher 13,7 százalék volt, ami 2,5 százalékponttal kisebb, mint a 2010-es.
A lap azonban hozzáteszi: a csökkenés a családi adókedvezménynek köszönhető, vagyis azt a gyermeket nem nevelők és az alacsony jövedelműek nem vagy nem teljes mértékben tudták kihasználni. A családi adókedvezményt több mint egymillióan vették igénybe, 180 milliárd forint értékben.
A legnagyobb összevont jövedelem tavaly egymilliárd forint volt, amely munkajövedelemből származott, s havi 83 millió forintos bért jelent.
Budapesten és Pest megyében keletkezett az összes összevont jövedelem 36,1 százaléka, 2904 milliárd forint.
Közvetlen Balaton-part vagy a budai hegyvidék való neked?
Iroda
Ezt az irodát válassza, ha fontos Önnek cége presztízse!
Ne hagyd, hogy az új iroda megtalálása rabolja a munkaidődet! Az ajánlatokat egyenesen a postaládádba is kaphatod!
Kedvező áron bérelhető irodákat és nagyobb raktárakat is lehet találni kedvező lokációban!
Frekventált helyen keres irodát vagy raktárt? Itt kedvező áron bérelhet!
Raktár
Kedvező áron bérelhető irodákat és nagyobb raktárakat is lehet találni kedvező lokációban!
Frekventált helyen keres irodát vagy raktárt? Itt kedvező áron bérelhet!
Nagy raktárt keres vagy rugalmas feltételekkel bérelne irodát? Hozunk egy remek ajánlatot, ha a kiváló elhelyezkedés is fontos!
Irodát, raktárt keres előnyös lokációban? Itt rugalmas feltételek mellett bérelhet!
Otthon
Add el ingatlanodat úgy, mint egy profi!
Számoljunk! Kidobott pénz vagy megtérül valaha a csapatépítés költsége?
Biztonságos időskor az Aranykor Lakóparkban
Árcsökkenés: csapj le gyorsan ezekre az ingatlanokra!
Dizájn
3 egyszerű módszer a kerti bútor tisztítására – Nem mindegy, milyen anyagot mivel ápolsz
Gyönyörű, modern fürdő lett a régies helyiségből – Inspiráló ötleteket osztott meg a népszerű tervező
Így fesd le a konyhapultot, hogy sokáig bírja – 4 lépés a tökéletes eredményért
5 dolog, amit soha ne tarts a fürdőben – Könnyen tönkremennek a pára miatt
Pénz
Egyre többen vesznek fel lakáshitelt – Decemberig még biztos kitart a lendület
Tavasz óta folyamatosan nő a hitelfelvételi kedv a lakosság körében, az év végéig felvehető CSOK-nak köszönhetően, pedig decemberig még egészen
Adó és jog
A nyaralási terveinket megette az infláció, idén otthon ülnek a magyarok vakáció helyett
Aki el akarja adni az ingatlanát, az most is el tudja adni
Egyszerűbb lesz az ügyintézés! Jön az E-ingatlan nyilvántartás
14 baklövés, amit érdemes elkerülni lakásvásárlás során!
Retail
Több száz millió euróból bővíti üzlethálózatát a Rossmann
Idén 253 új üzlet megnyitását tervezi.