Mielőtt felmondana, olvassa el ezt!
Ahelyett, hogy azzal töltené az idejét, hogy hosszú órákon keresztül panaszkodik a munkahelyéről, inkább gondolkodjon el arról: Ön hogyan tudná megváltoztatni azt belülről…

Fotó: Pexels
Nagyon nehéz úgy élni a napjainkat, hogy közben folyamatosan egy olyan helyhez vagyunk kötve, amit utálunk. Ekkor gyakori tünet, hogy alig tudunk kikelni az ágyból reggel vagy már abszolút nem leljük örömünket a munkákban, sőt minden egyes kritikát óriásira nagyítunk fel. Mivel így a motiváció hiánya miatt nem tudjuk úgy teljesíteni a munkát, ahogy elvárják, ezért összeférhetetlenségbe kerülünk a céljainkkal.

Fotó: Pexels
Érdemes olyan munkával töltenünk az időnket, amit szeretünk. Egy idő után azonban bármelyik munkahelyet meg lehet unni. Mielőtt felmondanánk azonban mennjünk végig ezen a listán:
- Ha a főnök vagy a munkakörnyezet bántalmazó, azonnal mondjuk fel!
- Ha nem bántalmazó, akkor még kicsit tartsunk ki! Vannak olyan helyek, ahol kicsit nehezebb beilleszkedni, adjunk időt magunknak és a környezetünknek is!
- Ha már több, mint 6 hónapja ott vagyunk és még mindig nem érezzük a helyünkön magunkat, akkor próbáljuk meg kitalálni az okot. Lehet, hogy rosszul állunk hozzá a munkához. Ha éppen csak annyit vagyunk hajlandóak csinálni, mint amennyit muszáj és az összes önmegvalósításunkat másban éljük ki, akkor magunkra ragasztottunk egy bélyeget. A többiek is ez alapján fognak megítélni minket, ők pedig biztosan nem fognak aggódni a karrierünk miatt.
- Gondoljuk át, hogy mik az egyéb lehetőségek!
- Ha nehéz a főnökével, akkor próbáljon kicsit beleérezni a helyzetébe.
- Ha ez nem megy, akkor viselkedjen úgy, ahogy Ön szerint kellene egy jó főnöknek!
- Ne úgy nézzen a főnökére, mint egy problémára, hanem mint egy másik emberre.
- Legyen tudatában annak, hogy nem fog megváltozni minden egy nap alatt.
- Ha biztos abban, hogy felmond, akkor a fejlődésre fókuszáljon, ne a zsörtölődésre!
- A legfontosabb: soha ne elégedjen meg azzal a munkával, ami csak “elég jó”!

Az ideális befektetési lehetőséget keresed? Itt több apartmanból álló lakásokat és üzlethelyiségeket is találsz!
Iroda

Miért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé? Új szemlélet formálja az irodapiacot

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Azonnal költözhető iroda, hosszú távú kötöttségek nélkül: ezért választ egyre több cég rugalmas irodamegoldást
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés
Otthon

Így csípheted el az árcsökkenéseket elsőként az ingatlanpiacon

Megvan a győztes: 26,9 milliárdos villamosfejlesztés indulhat Budán – teljesen átalakulhat a Duna-part

Lakáslufi vagy csak átmeneti drágulás? Meglepő számok érkeztek a magyar ingatlanpiacról

Új lakóparkok, új életstílusok: négy projekt, négy különböző otthonélmény
Dizájn

55 forintos házi csodaszer vízkő ellen – Videón mutatjuk, hogy működik

Varázsvilágot alkottak néhány négyzetméteren – Előtte-utána képeken a lepukkant erkélyek

Egy fazékfedővel takarítja patyolatra a kanapét: zseniális trükk otthonra

Ingyen támogatás jár, ha ez igaz rád: több ezer háztartást érinthet
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Nem az ár a fő szempont többé: így rajzolja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a dolgozói jóllét és a rugalmasság

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





