Vidéken terjeszkedik a Springfield
Két új, vidéki üzlettel bővült a Springfield Man&Woman Magyarországon. A hat budapesti és egy kecskeméti üzlet mellett már Egerben és Nyíregyházán is képviselteti magát a márka.
Idén már összesen kilenc helyen találkozhatunk Springfield üzlettel. Az új üzletek elsősorban vidéki nagyvárosokban nyílnak. Legutóbb Egerben és Nyíregyházán avattak fel 170, és 280 négyzetméter alapterületű boltokat. Emellett a terjeszkedés Budapesten is folytatódik, egyrészt a kialakítás alatt álló új bevásárlóközpontokban, másrészt a már meglévő üzletek felújításával, bővítésével. 2009 végéig várhatóan legalább hat új Springfield üzlettel bővül a cég a hazai piacon.
A női részleg erősödése egyértelmű tendencia, mely már a cég összforgalmának közel egyharmadát hozza. Az expanziónak köszönhetően Magyarországon a kilenc üzletből már öt boltban elérhető a Springfield Woman kollekció.
A Springfield nemzetközi divatmárka 578 üzlettel van jelen a világ 35 országában, 5 földrészen. A márka nemzetközi sikere elsősorban annak tulajdonítható, hogy a cég a különböző piacokra tervezett kollekcióit a különféle piacokhoz igazítva, de autentikus európaiságát megőrizve hozta létre.

Lakásárak az egekben, hozam a padlón: a 3%-os hitel már most felforgatta a piacot
Iroda

Irodabérlés újragondolva: miért éri meg szolgáltatott irodát választani?

Találd meg pillanatok alatt a cégedhez illő irodát!

A Váci úton vett fejlesztési telket a WING

Rugalmas irodai megoldás a jövő vállalkozásai számára
Raktár

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév

Harmincszoros bővülés – 15 500 négyzetméterre költözik az iLogistic a CTPark Budapest West logisztikai és ipari parkban

Kelet-Európa a logisztika új motorja – Magyarország a régió központi szereplőjévé válhat
Otthon

Ne maradj le a legjobb ingatlanajánlatokról – légy mindig naprakész az OtthonTérkép mobilappal!

Lakhatási Armageddon közelít Magyarországon – a folyamat már elindult, és milliók életét forgatja fel

Lecsaphatsz egy 1 eurós olasz házra – de jobb, ha felkészülsz a következőkre!

Új generációs otthonok – modern lakóparkok fiataloknak és családoknak Budapesten és a Balatonnál
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Példátlan ítélet született a bíróságon, 40 millió forintot kell fizetnie a banknak egy devizahitelesnek
A felvett összeg háromszorosát fizette vissza egy gyulai család.
Adó és jog

Lakatos szakembert keres az Eurogart Kft. – megbízható, hosszú távú állás Óbudán

Csatlakozz az Alkotás Szolgáltató Kft. csapatához műszaki előkészítőként!

Statikus tervező mérnököt keres a KreaBIM Kft. – alkotói szemléletű, változatos projektek Dunakeszin

Víz-, gáz-, fűtésszerelő munkatársat keres az Eurogart Kft. Budapesten
Retail

A kereskedelmi ingatlanpiac 2026-ban: kitart a mérsékelt optimizmus
A Deloitte legfrissebb nemzetközi felmérése szerint a kereskedelmi ingatlanszektor számos kihívással néz szembe, ugyanakkor 2026-ban bővülhetnek azok a cégek, amelyek
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





