Bővül a Csaba Center
Az 53 ezer négyzetméterről 80 ezer négyzetméteresre bővülő Csaba Center, ezen méretével továbbra is a legnagyobb vidéki bevásárlóközpont marad Magyarországon. A fejlesztések összértéke megközelíti a négymilliárd forintot, bővül a parkolóház, új kereskedelmi egységek nyílnak, s 2500 négyzetméter bérelhető irodafelületet hoznak létre – írja a Világgazdaság.
A békéscsabai Csaba Center közel négymilliárd forint összegű beruházás eredményeként 53 ezer négyzetméteres alapterülete 80 ezerre emelkedik, s így továbbra is az ország legnagyobb vidéki bevásárlóközpontja marad. A hat éve működő bevásárló- és szórakoztató központ akkor elkészült első ütemű szintén négymilliárd forintba került. A mostani fejlesztések között szerepel a parkolóház 800 férőhelyesre történő bővítése, új kereskedelmi egységek nyílnak, és 2500 négyzetméter bérelhető irodafelület létrehozása, valamint a beruházás részét képezi, hogy az épület tetején 3000 négyzetméterrel bővül a Budapest Bank operációs központja. A fejlesztő 100 millió forintért biztosította a központ megközelítését szolgáló úthálózat átépítését is.
A május 15-i nyitás után a hónap végén adják át a bank műveleti központot, az új parkolóház júniustól válik használhatóvá, míg a környék teljes parkosításának befejezése szeptemberre várható. A továbbiakban több más megyeszékhelyen is várható plázák átadása. Ezek között van a szegedi ECE Projektmanagement új Árkád központja, és a cég fontolóra vett egy hasonló létesítmény építését Miskolcon is. Szintén Miskolcon az AIG/Lincoln szeretne egy, a vecsési Market Central Ferihegy- hez hasonló létesítményt felhúzni. Több közepes városban strip mall-ok építésére lehet számítani, melyek magyarázata ezek növekvő népszerűsége a bérlők körében.

Duna-part, tervezhető finanszírozás, áfa visszaigénylés – így néz ki egy jó befektetés 2026-ban
Iroda

Az iroda új szerepe: költségből stratégiai fegyver

Átalakul az irodapiac: ezért fordulnak egyre többen a szolgáltatott irodák felé

Már nem ugyanaz az iroda: három erő alakítja át a piacot 2026-ban

5+1 érv, amiért a jövő irodája már nem hagyományos bérlésben működik
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Vége lehet a Gellért-hegyi káosznak? 20 éve vár Budapest egyik leglátványosabb közlekedési fejlesztése

Sokkoló igazság a magyar lakáspiacról: nem azért élünk ennyien saját lakásban, mert könnyű hozzájutni

Prémium teraszos lakás a XIII. kerületben: ezt tudja ma egy új építésű ingatlan a budapesti piacon

Aki előbb értesül, az nyer: ezért lett kulcseszköz az OtthonTérkép app az ingatlanpiacon
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Már nem az ár dönt: így alakítja át az irodapiacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet
Retail

Felrázza a piacot az Aldi, a magyar boltokban is változások jönnek
A diszkontlánc új arculatot vezet be.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





