Be kell-e vallani a többszáz milliós házat, ha azt saját cég építi?
Nincs nyoma Kóka János gazdasági miniszter vagyonnyilatkozatában annak, hogy 600 négyzetméteres, mintegy 300 millió forintra becsült házat épít a Normafánál – írja a Heti Válasz.
A telket, mely Budapest egyik legdrágábbnak tekintett utcájában fekszik, az SZDSZ-es tárcavezető 51 százalékos tulajdonában lévő Rumed 2000 Kft. vásárolta meg 2003. szeptemberében. Kóka a lap szerint csak a Rumed Kft.-ben meglévő részesedéséről számolt be, de arról nem, hogy a cég milyen vagyonnal rendelkezik. Kókát a nemrég eladott helikoptere miatt is sok támadás érte korábban, mely szintén a Rumed nevén volt, hasonlóan, mint 2004-ig az Elender Üzleti Kommunikációs és Szolgáltató Rt. is. A becslések szerint a ház majdani piaci értéke a 300 millió forintot is elérheti, az építkezés költségei pedig mintegy 70-80 millió forintra rúgnak.
Egy ügyvédi iroda szerint a miniszter a kft.-n keresztül vásárolt ingatlan után fizetendő illeték megfizetése alól mentesül. Az ingatlanforgalmazó cégeknek a magánszemélyekre vonatkozó, általában tízszázalékos vagyonszerzési illeték helyett csak két százalékot kell fizetniük, ha a telket két éven belül „továbbszármaztatják”, de forgalmazásnak csak akkor minősül, ha nem építkeznek rajta.

Már csak 18 lakás és néhány üzlethelyiség maradt Budapest egyik legizgalmasabb befektetési projektjében
Iroda

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda lehet a vállalkozások következő lépése

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Megoldást találhattak a szombathelyi azbesztproblémára: különleges záróréteggel állították meg a kiporzást

Hatalmas fordulat a magyar lakástulajdonosoknál: évek óta nem látott dolog indulhat el az ingatlanpiacon

Felpörgött az építkezés Újbudán: látványos szakaszba lépett a Revital Park, formálódik Budapest új városnegyede

Nem az számít, mennyit ad a bank – hanem az, hogy mennyi marad a zsebedben a hitel után
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda lehet a vállalkozások következő lépése

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem ugyanaz az iroda: három erő alakítja át a piacot 2026-ban

5+1 érv, amiért a jövő irodája már nem hagyományos bérlésben működik
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





