Maradhat az iparűzési adó és jöhet az ingatlan-, a területérték-növekedési- és a dugóadó
Fennmaradhat 2008 után is az iparűzési adó és emellett új adónemek fenntartása is kilátásban van, ezek nem mások mint a területérétk-növekedési adó, az ingatlanadó és a dugóadó – írja a Magyar Nemzet.
Az iparűzési adó körül továbbra is éles vita húzódik az Európai Únió és a magyar kormány között, ugyanis miközben várhatóan közösségi jogszabályba ütközőnek ítéli az Európai Bíróság az iparűzési adót, addig a kormány nemrég hatályon kívül helyezte az ezt az adónemet 2007 végén eltörlő jogszabályt.
A következő évben mindesetre még biztosítva van a fenti adónemből befolyó mintegy 80 milliárd forint, azonban a kormány további adónemek bevezetését is sürgeti. Az egyik közülük a területérték-növekedési adó, mely azokat érintené akiknek az ingatlana a városfejlesztések révén értékelődik fel.
A dugóadó pedig a belváros forgalmának enyhítését célozná meg, ugyanis az autósok csak egy komoly díj fejében hajthatnának be a belvárosba kocsijukkal.
Az iparűzési adó részbeni kompenzálását célozza meg az ingatlanadó, mellyel kapcsolatban jelentős problémáit jelenthet a kormány számára, hogy jelenleg Magyarországon nem áll rendelkezésre olyan adatbázis, mely az egyes lakások valódi értékét tartalmazná.
Ezenfelül megosztott a szakma is, egyesek csak akkor támogatnák, ha szociális kérdéseket is figyelembe vesznek, mások ugyanakkor azt hangsúlyozták, hogy a vagyoni típusú adózás kérdése mindenképpen fontos, ugyanis hazánkban mindössze a bevételek 1%-a származik ilyen típusú adózásból, míg a nálunk fejlettebb országokban ez az arány megközelíti a 10%-ot.

Nem csak a lokáció számít: ezek a lakóparkok mutatják, merre tart az új építésű piac
Iroda

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda lehet a vállalkozások következő lépése

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Csökkent ezeknek a lakásoknak az ára: milliókat faragtak a tulajdonosok

Milliókat osztanak szét Budapesten a fiatalok között: bárki pályázhat 18 és 24 év között saját ötlettel

Megszűnhet a kötelező e-napló és a kamarai tagság? Radikális fordulatot követelnek az építészek

Így csaphatsz le a legjobb ingatlanokra még azelőtt, hogy mások egyáltalán észrevennék őket
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





