Két éve nyílt meg a Polgárok Háza
A közelmúlt
történetében példátlan az az összefogás, az az áldozatvállalás,
amelyet a polgárok vállaltak azért, hogy a Polgárok Háza
megépülhessen, illetve működhessen – mondta Hende Csaba, a polgári
körök koordinátora az MTI-nek kedden, a budapesti Polgárok Háza
megnyitásának kétéves évfordulóján rendezett ünnepség előtt a
helyszínen.
A politikus emlékeztetett arra, hogy több, mint négy éve
szerveződtek meg az első polgári körök, amelyek mára az egész
országban megtalálhatóak. Elmondta: a polgári összefogásnak számos
eredménye van, amelyek közül az egyik a Polgárok Háza, amely a
Szövetség a Nemzetért Alapítvány keretében közadakozásból jöhetett
létre, és azóta is közadakozásból működik.
“Azt hiszem példátlan (….), hogy egy ilyen méretű intézmény
(…) a polgárok áldozatvállalásából, akaratából (…) működjön” –
fogalmazott Hende Csaba.
A politikus a kulturális intézmény terveiről elmondta:
szeretnének, “ha lehet, még színesebb, még érdekesebb, a nemzeti
öntudatot, a magyar szolidaritást még jobban erősítő programokat”
szervezni.
Orbán Viktor, a Fidesz elnöke levélben köszöntötte az
intézményt, amelyben emlékeztet a Fidesz véleményére, miszerint a
jelenlegi kormány “nyílt és szervezett politikai hazugsággal” került
hatalomra.
A pártelnök a levélben úgy fogalmaz: “Arra kérem Önöket, hogy az
első lépésként csatlakozzanak a Jó reggelt Magyarország
kiáltványhoz, és minél több embert győzzenek meg arról: mindannyiunk
érdeke, hogy közösen tegyünk a hazugság ellen. Arra kérem Önöket,
legyenek ott szeptember 23-án a Hősök terén, ahol (…) kimondjuk:
nem akarunk a hazugságok országában élni”.

Új építésű lakások Otthon Starttal? Budapesten és a Balatonnál is megtalálhatod álmaid otthonát!
Iroda

Szolgáltatott irodák: rugalmas és költséghatékony megoldás a modern vállalkozások számára

Bérelhető irodák Budapest XIII. kerületében – Metropol Office a Tüzér utcában

Szolgáltatott irodák: miért választják egyre többen a rugalmas irodabérlést?

Eladó ipari ingatlan sokoldalú hasznosítási lehetőségekkel Győr Nádorvárosban
Raktár

Új magyar raktár a világ legnagyobb logisztikai vállalatánál: megkezdte működését a DSV környezetbarát szigetszentmiklósi raktára

Eladó ipari ingatlan sokoldalú hasznosítási lehetőségekkel Győr Nádorvárosban

Kiadó raktárak könnyedén – így találhatsz gyorsan megfelelő raktárt!

Egyedülálló lehetőség: bérelhető majd megvásárolható területek az APCT Condo logisztikai központban
Otthon

Óriási csavar: mégsem indítja el most a kormány a lakásfelújítási támogatást – ez áll a háttérben!

Alku nélkül nincs üzlet: ennyivel olcsóbban kelnek el a magyar ingatlanok

OtthonTérkép applikáció – Ne maradj le a lakásárak csökkenéséről!

Pénzeső az Otthon Start körül: így zsebelhetsz be akár több százezer forintot pluszban, ha ügyesen kombinálod a hiteleket!
Dizájn

Ezzel soha ne pucold a mosógépet, mert tönkreteszi – Kevesen tudják, hogy milyen nagy kárt okozhat

Ezt sokan elmulasztják a házukkal kapcsolatban, pedig több százezres büntetés járhat érte: figyelmeztet a NAV

Felújította a brit házaspár a konyháját: döbbenetes, mire bukkantak a padló alatt

A legdurvábban odaégett zsírt is félperc alatt lehozta: elvetemült ez az új takarítós trend
Pénz

Stratégiai együttműködést kötött a Gránit Alapkezelő és a Mathias Corvinus Collegium
A Gránit Alapkezelő és a Mathias Corvinus Collegium (MCC) által 2025. szeptember 18-án aláírt stratégiai együttműködés célja, hogy a Gránit
Adó és jog

Csontozói álláslehetőség Németországban – stabil munka, kiemelkedő fizetés

Csatlakozz a Maschinenring Magyarország csapatához Kecskeméten!

Szendvicskészítő állás a Nimbus Pékségnél Szomoron – csatlakozz egy nagyszerű csapathoz!

Szabász munkatársat keres a szolnoki H.I.D. Textil Kft.
Retail

Válaszolt a teljes kivonulással kapcsolatos kérdésre a Spar
Kisújszálláson augusztus 24-én végleg bezárja üzletét.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó
