Panelprogram Mosonmagyaróváron
Az úgynevezett panelprogram keretében 1.221 panellakást újítottak fel
542 millió forint értékben Mosonmagyaróváron – hangzott el szerdán a
városházán tartott sajtótájékoztatón.
Szentkuti Károly alpolgármester emlékeztetett arra, hogy a
településen 3.150 lakás épült fel házgyári elemekből, melyeken a
2000-es évek elejéig csak állagmegóvási munkálatokat végeztek. Az
1974 előtt épült panelházak viszont mind energetikai, mind pedig
statikai állapotukat tekintve már rendkívül rossz állapotban vannak,
ezért sürgős felújításra szorultak.
Éppen ezeknek az épületeknek a rekonstrukciójára indították el
azt a programot, melynek alapján utólagos hőszigetelésre vagy az
épületgépészeti rendszerek felújítására lehet pályázni. A program
szerint a költségek harmadát a lakóközösség, harmadát az
önkormányzat, a fennmaradó részt pedig az állam biztosítja.
Mosonmagyaróváron idáig 32 pályázatot nyújtottak be, melyek
közül mind elnyerte az állami támogatást is. Tavaly 558 lakást
újítottak fel 193 millió forint értékben, idén 963-at 349 millió
forintért. Ebből 300 lakásban már korábban is végeztek támogatott
energiatakarékossági beruházást. így összesen 1.221 lakást sikerült
eddig felújítani 542 millió forint beruházási értéken.

Nem csak a lokáció számít: ezek a lakóparkok mutatják, merre tart az új építésű piac
Iroda

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda lehet a vállalkozások következő lépése

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Kettészakadt az ingatlanpiac: az állami támogatások határozzák meg, ki tud most lakást venni

Sokan itt követik el a legnagyobb hibát hitelfelvételnél: nem azt nézik, amire valójában figyelni kellene

Kettészakadt a lakáspiac: ma már az állami támogatások döntik el, ki tud lakást venni

Megtorpant az áremelkedés a lakáspiacon, a drágább szegmensekben már elindult a korrekció is
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





