A kivethetőnél magasabb útdíjak jönnek
Az eddiginél keményebb álláspontot alakítottak ki a kabinet e-útdíj-tervei kapcsán a fuvarozók: miután az eddigi információk alapján a maximális tarifával indul a rendszer, az általuk szorgalmazott versenyképességi csomag minden elemének egyidejű bevezetését kérik a kormánytól, egyebek mellett adócsökkentést szorgalmaznak – mondta a Napi Gazdaságnak Karmos Gábor, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének MKFE) főtitkára a szervezet rendkívüli elnökségi ülését követően.
A fuvarozók sürgetik, hogy a kabinet tárja fel, hogyan kalkulált a tarifák kiszámításakor, amire szerintük azért is szükség volna, mert az ismertetett díjak magasabbak, mint ami a vonatkozó uniós irányelv alapján kivethető volna. Az MKFE szerint az útdíjrendszer bevezetése azonnali 30 százalékos fuvardíj-növekedést okozna, amit nem lehet rögtön továbbhárítani a megbízók felé. Úgy vélik, a helyzet kezelése érdekében a díjrendszer fokozatos bevezetésére is szükség van.
A fuvarozók által szorgalmazott versenyképességi csomag egyik fő pillérét az adójellegű kompenzációk jelentik: az MKFE részben azt szorgalmazza, hogy az ágazat szereplőit terhelő adókat az uniós minimumra csökkentsék, a tehergépjárművek átírási illetékét szüntessék meg, az útdíj pedig legyen levonható az iparűzési adó alapjából. Azt is javasolják, hogy állami kamattámogatással hozzanak létre egy speciális forgóeszközhitel-konstrukciót. Szintén a finanszírozás kérdéséhez tartozik, hogy az NGM még augusztusban arról tájékoztatta az MKFE-t: támogathatónak tartja a kereskedelmi gázolaj utáni adó-visszatérítés havi visszaigénylésének bevezetését, 2013. január 1-jétől.

Több millió forinttal olcsóbban? Most nagy lendületet kaphat az új lakás vásárlása
Iroda

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell

Tényleg leáldozóban a hosszú irodabérletek kora? Egyre több vállalat keresi a rugalmasabb utat

A jövő irodája már egészen másról szól: rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság kerül a középpontba

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég keresi a rugalmasabb megoldásokat
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Árat csökkentettek négy izgalmas ingatlannál: most akár 18 millió forinttal olcsóbban is lecsaphatsz egy kiszemelt otthonra!

A lassuló lakáspiac fékezheti az áfaemelés miatti drágulást

Van 10 millió forintod? Meglepő, hol vehetsz saját lakást mediánbérből – és hol bukik el a terv!

Mindig más csap le a kiszemelt lakásra? Így értesülhetsz elsőként a legjobb ajánlatokról
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac
Retail

Így alakul a boltok nyitvatartása az ünnepi hétvégén: ezek az üzletek lesznek nyitva
Mutatjuk a részleteket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





