A kínai lakkszobát is felújítják az Esterházy-kastélyban
Jövő tavasszal indulhat az Esterházy-kastélyhoz tartozó kiskastély felújítása. Ez meghatározó eleme a rekonstrukció harmadik ütemének, amely több mint egymilliárd forint pályázati támogatást kap a Regionális Operatív Programból.
A harmadik ütem legjelentősebb beruházása a Haydn-tradíciókat őrző és a hagyományokat továbbvivő nemzetközi jelentőségű zenei kultúra fellendítését szolgálja majd. A kiskastély helyreállításával ennek feltételeit teremtik meg – mondta Varga Kálmán, a Műemlékek Nemzeti Gondnoksága igazgatója.
A kiskastélyt zenei képzési központtá alakítják, alkalmassá teszik arra, hogy zenei oktatásnak, továbbképzéseknek, mesterkurzusoknak adjon otthont. A kiskastélyban lesznek a kastélyegyüttes működéséhez nélkülözhetetlen irodák, amelyek most a nagy kastély egyik oldalszárnyában vannak. A ma még foglalt első emeleti teremsor később kiállítóhely lesz.
Esterházy Fényes Miklós 250 évvel ezelőtt kezdte meg a művészeteknek otthont adó rezidencia építését. A több mint két éve tartó rekonstrukciót az Európai Unió támogatja. A felújítás első ütemére több mint másfél milliárd forintot költöttek. Ebből a forrásból megújították egyebek között a kastélyépület homlokzatát, a belső tereket, megszépítették a díszudvart. A restaurátorok újjávarázsolták a barokk kastély nyári ebédlőjét, a nyári hűsölőt, a dísztermet és a zenetermet. Utóbbiban Joseph Haydn csaknem három évtizeden át zenélt.
A rekonstrukció mostani, második szakaszában felújítják egyebek mellett a kínai lakkszobát, a bábszínházat, és renoválják a télikertet. A megszépült épületet a tervek szerint a 2013-as zenei évadban adják át a közönségnek.

4 újépítésű lakópark, ahol a modern otthon és a kiváló lokáció kéz a kézben jár
Iroda

Új irodát keres a céged? Így találhatod meg gyorsabban a megfelelő helyet

Az iroda, mint üzleti eszköz: miért választ egyre több vállalat szolgáltatott megoldást?

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: ezek formálják a jövő irodáit

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

A legjobb lakások nem várnak: így kerülhetsz a többi vevő elé a lakáskeresésben

Jöhet a nagy szigorítás a 3%-os lakáshitelnél? Rengetegen bukhatják el az Otthon Startot

Klíma nélkül is kibírható a hőség? Ezek a filléres trükkök akár több fokkal is lehűthetik a lakást

Két Magyarország rajzolódik ki a lakáspiacon: a fiatalok milliós hitelekkel vágnak bele, az idősek készpénzzel viszik az ingatlanokat
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





