Biomasszával fejlesztik a távhőrendszert Mezőhegyesen

Mintegy 300 millió forintos beruházással fejlesztik a Békés megyei Mezőhegyes távhőrendszerét – tette közzé a helyi önkormányzat az Önkormányzati Sajtószolgálat (ÖS) honlapján vasárnap.

A közlemény szerint az AERD Megújuló Energia és Régiófejlesztési Zrt. egy biomassza-fejlesztéssel teszi költséghatékonnyá a helyi távhőrendszert. A helyben fellelhető alapanyagokra kiépülő “tüzelőanyag-bázis” évi 50-60 millió forintot tart a régióban, és munkahelyeket is teremt – fűzték hozzá.

Az AERD, amely 35 évre nyerte el a helység távfűtési rendszerének üzemeltetésére szóló koncessziót, már jövőre szeretné biomassza tüzelésre átállítani a fűtőművet, és az önkormányzattal összefogva modernizálni a teljes rendszert.

A fejlesztéssel az energiaszolgáltató cég célja – olvasható a közleményben -, hogy ne csak új fogyasztókat találjon, hanem a rendszerről korábban leváltakat is visszacsábítsa.

A feladat – az önkormányzat szerint – nem lesz egyszerű, hiszen a fogyasztók 50 millió forintos tartozást halmoztak fel a társaság felé, és a korábbi 540 lakásból már alig 320 csatlakozik a távfűtési rendszerre.