Íme, egy újabb támogatás társasházak és lakóközösségek részére
Idén 2 kategóriákban nyerhetnek vissza nem térítendő támogatást a társasházak és lakóközösségek annak érdekében, hogy megvalósíthassák korszerűsítési és felújítási terveiket. A pályázaton 20 lakóközösség juthat együttesen 15 millió forinthoz.
A minap egy közleményben Dancsné Engler Bernadett, az OTP Bank mikro- és kisvállalkozási főosztályának vezetője ismertette, hogy a hazai lakóközösségek számra 13. éve nyújtanak támogatást társasházi pályázatukban, amelyre tavaly már több mint 860 lakóközösség pályázott.
A pályázati lehetőség ezúttal is nyitott az ország bármely társasháza vagy lakásszövetkezete számára; nemcsak a közös képviselők, hanem egy közgyűlési meghatalmazással akár a lakók maguk is pályázhatnak.
A pályázat benyújtásának az sem feltétele, hogy a társasház az OTP Banknál vezesse pénzforgalmi számláját, erre csak az esetleges díjazás átvételéhez lesz szüksége a lakóközösségnek. Mindez azért fontos, mert a pályázaton mindkét kategóriában az első tíz helyezettet díjazzák, a vissza nem térítendő támogatás mértéke az első és a tizedik helyezett között 1,2 millió és 300 ezer forint között mozog.
A pályázatokat május 30-áig nyújthatják be a jelentkezők a
https://otpbusiness.hu/tarsashazipalyazat/
oldalon, két kategóriában.
Az “otthon a közösségben” kategória a társasházak és lakásszövetkezetek üzemeltetésének hatékonyabbá vagy akár környezettudatosabbá tételét, illetve a közös helyiségek fejlesztését célozza.
Példaként említették, az online leolvasható mérőórák felszerelését, szelektív hulladékgyűjtők kialakítását, biciklitárolók, vagy pihenő- és játszóhelyek kiépítését.
Az “otthon a jövőben” kategóriába pedig a lakók biztonságát és védelmét szolgáló beruházások, illetve az energiahatékonysági felújítások tartoznak, így például az épületek akadálymentesítése, digitális kaputelefon rendszer kialakítása vagy energiatakarékos (LED) lámpák telepítése.
Forrás: MTI
Tovább a teljes cikkre
Legyen élmény a lakásvásárlás!
Iroda

Rugalmas irodamegoldások: a modern vállalkozások új kedvence

Modern irodák Budapest XIII. kerületében – Rugalmas megoldások a Metropol Office-ban

Szolgáltatott iroda: a legkényelmesebb megoldás a modern vállalkozások számára

A Gránit Alapkezelő fókuszában a zöld jövő: átfogó fenntarthatósági fejlesztések a Grandum Ingatlankezelő portfóliójában
Raktár

Harmincszoros bővülés – 15 500 négyzetméterre költözik az iLogistic a CTPark Budapest West logisztikai és ipari parkban

Kelet-Európa a logisztika új motorja – Magyarország a régió központi szereplőjévé válhat

Új magyar raktár a világ legnagyobb logisztikai vállalatánál: megkezdte működését a DSV környezetbarát szigetszentmiklósi raktára

Eladó ipari ingatlan sokoldalú hasznosítási lehetőségekkel Győr Nádorvárosban
Otthon

Kiadó fejlesztőközpont a XVIII. kerületben – tökéletes választás gyermekekkel foglalkozó intézményeknek

Már látni, hogy meddig tart ki az Otthon Start-os lendület – de jöhet még meglepetés

Új arculattal erősít a lakástakarék-piacon a Fundamenta – Megújult logó a 360 fokos lakhatási szolgáltatáspaletta jegyében

Megugrottak a Befektetői Ingatlaneladások, Nő az Ingatlankínálat – Az Otthon Start Program új mozgásokat indított a piacon
Dizájn

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje

Ezzel soha ne pucold a mosógépet, mert tönkreteszi – Kevesen tudják, hogy milyen nagy kárt okozhat

Ezt sokan elmulasztják a házukkal kapcsolatban, pedig több százezres büntetés járhat érte: figyelmeztet a NAV

Felújította a brit házaspár a konyháját: döbbenetes, mire bukkantak a padló alatt
Pénz

Példátlan ítélet született a bíróságon, 40 millió forintot kell fizetnie a banknak egy devizahitelesnek
A felvett összeg háromszorosát fizette vissza egy gyulai család.
Adó és jog

Csatlakozz a Libri-Bookline digitális csapatához – keresik új Termékmenedzserüket!

Új karrierlehetőség Székesfehérváron: Vámügynökség Vezető pozíció az Alba-Zöchling Kft.-nél

Építs karriert a kiberbiztonság jövőjében – Business Development Manager-t keres a Bakotech Magyarországra

A világ lassan belefullad a munkaalkoholizmusba – Magyarországon még tűrhető a helyzet
Retail

Vadonatúj pláza nyílt Budapesten
A bevásárlóközpont központi elemet tölt be.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó
