Majdnem beleszerettünk Sheryl Crow lakásába
Vannak olyan ingatlanok, amelyekre elég egyetlen pillantást vetni, és az ember tudja, szívesen lakna ott. Nem azért, mintha olyan szuper elegáns lenne, hanem mert otthonos, és érezni rajta, hogy ötlet és szív van mögötte. Na, pont ilyen Sheryl Crow nemrégiben eladott New York-i lakása – egy nem is olyan apró hibával. Gyorsan meg is mutatjuk.
Az mondjuk sokat elárul, hogy az énekesnő ezt a menő kis lakást (alig 185 négyzetméter, ami New York-i mércével mérve persze nem olyan kicsi, Sheryl Crow szintjén viszont alig több egy aranyos kis semmiségnél) leginkább arra használta, hogy New York-i útjain legyen hol lakni.
A két háló- és mindössze egy fürdőszobás ingatlan minket ezzel együtt is lenyűgöz markáns egyéniségével, ami miatt persze lehet nem kedvelni is, de nekünk bejön.


A New York NoHo városrészében (ez egyébként a Houston Streettől északra fekvő, felsőközéposztálybeli területet jelöli – a SoHo értelemszerűen a déli oldal) található lakástól egészen pontosan 2 272 500 dollárért vált meg Sheryl Crow.
A második fekvő loft igazán egyedi hangulatot sugároz keményfa padlójával, kis híján négyméteres belmagasságával, és csupasz téglafalaival. A loft egyik végében található a kellemes méretű nappali, az utcára néző ablakokkal.

A nappalit egy folyosó köti össze az étkezővel és a konyhával, ami ugyan nem túl nagy, de nagyjából minden kézre áll benne – nem egy bálterem, de az ember nem is táncolni, hanem főzni szokott itt.
A lakás egyik nagy hátránya, hogy egyik, a már említett folyosóról nyíló hálószobának sincs ablaka, ráadásul az egyiket csak egy függönyszerűség választja el az egyébként elég jól kinéző egyetlen fürdőszobától.
Ezzel együtt is egy nagyon élhető lakásnak tűnik, és bár az ablak nagyon hiányzik a hálókból, arra, amire a sokszoros Grammy-díjas énekesnő használta, tökéletes.


(Fotó: bascomrealestate.com)
Tovább a teljes cikkre
Több millió forinttal olcsóbban? Most nagy lendületet kaphat az új lakás vásárlása
Iroda

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell

Tényleg leáldozóban a hosszú irodabérletek kora? Egyre több vállalat keresi a rugalmasabb utat

A jövő irodája már egészen másról szól: rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság kerül a középpontba

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég keresi a rugalmasabb megoldásokat
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Mindig más csap le a kiszemelt lakásra? Így értesülhetsz elsőként a legjobb ajánlatokról

Új energiastratégia készül: egy eddig háttérbe szorult energiaforrásra építene a kormány

Dolgoznak, mégsem tudnak elköltözni: ennyire messze került a saját lakás a magyar fiataloktól

Zöldebb környezet, modern otthonok, különleges lokációk – lakóparkok, ahol új szintre léphet a mindennapi élet
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac
Retail

Így alakul a boltok nyitvatartása az ünnepi hétvégén: ezek az üzletek lesznek nyitva
Mutatjuk a részleteket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





