Kedvelt kistelepülésen van az ingatlana? Nagyon örülhet

Főleg a kedvelt kisebb falvak lakóingatlanai drágultak nagy ütemben – erősítette meg a Magyar Nemzeti Bank (MNB) friss lakáspiaci jelentése. Az Otthontérkép szerint néhány üdülőközpontban, mint például Hévíz is ütemesen emelkednek az árak.Átrendeződés zajlik a lakáspiacon: tavaly az árak országosan gyorsabban növekedtek, mint a fővárosban, ahol 13,3 százalékos volt az árdrágulás mértéke szemben az országos 13,8 százalékkal. Kiugró növekedés volt  a községekben, ahol az országos átlagot jóval meghaladóan 17,9 százalékos volt az áremelkedés mértéke – mutatott rá Nagy Tamás, az MNB az osztályvezetője.

A válság előtti szinthez képest Budapesten drágultak a legjobban  a lakások az MNB jelentése szerint, a fővárosban tavaly év végén 60 százalékkal többe került egy ingatlan, mint 2008-ban.
Ami a lakásvásárlási motivációkat illeti, az elsődleges cél Budapesten már évek óta a befektetés, a fővárosban a vásárlások 40 százaléka befektetési céllal történik. Második helyre a nagyobb ingatlanba költözés került föl tavaly, harmadik helyre pedig az új ingatlan szerzése csúszott le.

 

Hévízen a minap átadott Lotus Residence lakóparkban is erős lehet az értéknövekedés. Ezért igyekszik egyre több kisbefektető is lakást venni itt. Még több infóért kattints a képre!

Az MNB szerint a lakáspiaci kereslet élénkülése folytatódik idén, az árak várhatóan 11 százalékkal emelkedhetnek reálértéken, ami szerény lassulás a 2017-es 13,8 százalékos áremelkedéshez képest – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Lakáspiaci jelentésének májusi kiadványából, amelyet elemzői háttérbeszélgetésén mutattak be pénteken.

A kisbefektetők az olyan beruházásokat keresik, mint például a VIII. kerületi Simona ház. (még több infóért kattints a képre!). Itt 20-30 millió forintért jól kiadható kisebb lakásokat építenek, közel az egyetemekhez.

Nagy Tamás kiemelte: a túlfűtöttség jelei egyelőre még nem tapasztalhatók. Országos átlagban a lakások ára nagyjából 15 százalékkal elmarad a makrogazdasági fundamentumok – jövedelmek, munkanélküliség, kamatkörnyezet – által indokolt szinttől, Budapesten azonban az árak már az egyensúlyinak tekinthető szinten tartanak – hangsúlyozta.

Tavaly 40 százalékkal bővült az új lakáscélú hitelek volumene Magyarországon, a fix kamatozású konstrukciók aránya pedig februárra elérte a 72 százalékot – idézte fel Nagy Tamás utalva arra, hogy az MNB további teret lát a növekedésre, hiszen GDP-arányosan az adat még mindig alacsonynak számít.

Érdemben bővült a kínálat 2017-ben, amikor 14,4 ezer, az egy évvel korábbinál 44 százalékkal több új lakást adtak át a fejlesztők, ráadásul a tendencia idén is folytatódott az első negyedévi adat 3,4 ezer új lakás – emelte ki a szakember. Nagy Tamás ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy a lakásállomány megújulása régiós összehasonlításban még így is kiugróan alacsony, nagyjából 0,3 százalékos a szomszédos országoknál tapasztalható 1 százalékkal szemben.

Az új lakás átadások a fővárosban idén és jövőre tetőzhetnek, 2020-tól nem terveznek érdemi építéseket a fejlesztők – figyelmeztetett Nagy Tamás, aki azt is hozzátette: a várható leállás fő okát az 5 százalékos áfa fenntartása körüli bizonytalanságban látják. Nagy Tamás úgy fogalmazott, a jegybank szerint fontos lenne, hogy minél hamarabb döntés szülessen arról, hogy 2019 után is igénybe lehet-e venni a lakásépítések után járó kedvezményt.