A lakásod alapján megmondjuk, ki vagy valójában
Mit árul el Önről a lakása? Alapvetően mindent, ha értő szemmel figyeljük meg valakinek a környezetét. De ez nem csak abban lehet segítségünkre, hogy kiismerjünk valakit, hanem arra is, hogy hogyan érdemes berendeznünk a saját lakásunkat.
Más környezetben fogja magát jól érezi egy intorvertált (befelé forduló) és másban egy extrovertált (kitárulkozó, nyitott) ember. Ez a fajta beállítódás két nagy csoportra osztja az embereket, ami nagy hatással van a fogyasztásukra is. Saját komfortérzetünket pedig miért is ne tartanánk a legfontosabbnak, ha lakberendezésről van szó. Ezen alapszik az úgynevezett intuitív (megérzésre, beleérzésre alapuló) design, ami iránymutatásul szolgál a lakberendezéshez.
Az extrovertált design
Egy igazi extrovertált lakásnak tágasnak, világosnak kell lennie tele feltűnő elemekkel. Jellemző a minta hátán minta, az eklektikus berendezés és a sok kacat. Aki nagy vonzalmat érez a nyitott terek, a sok ülőke és a kisebb beszélgető helyek iránt szinte 1000 %, hogy extrovertált.
Extrovertáltaknak kötelező

Egy látványos ebédlő asztal nem hiányhozhat a lakásból.

Ülőpárnák, ha már kifogytunk a székekből.

Egy elragadó, különleges dísztárgy, ami beszélgetést indíthat.
Az introvertált design
Az introvertáltak természetükből fakadóan inkább otthonülők, így nagyon sok energiát fektetnek az otthonukba, hiszen az szent és sérthetetlen. Ez azt jelenti, hogy komfortos, a berendezés hívogató és dekoráció kézzel fogható. Olyan design megoldásokat kedvelnek, mint a plüss fotel, kényelmes olvasó zug vagy a spa jellegű fürdőszoba.
Egy kényelmes pléd sosem hiányozhat.

Egy halom pihe-puha szőnyeg.

Egy kedves és derűs nappali.


Modern otthonok, prémium környezetben – 4 lakópark, amit érdemes megismerni
Iroda

A munkavállalói well-being ma már stratégiai befektetés

BÉRELHETŐ IRODATEREK: 90 m², 126 m², 150 m² – Válassza ezt az irodát, ha fontos cége presztízse!

Kiemelkedő tranzakciós eredményeket ért el a WING Csoport 2024 Q4-ben

Találd meg az ideális irodát pillanatok alatt!
Raktár

Ne maradjon le róla! Elképesztő iroda- és raktárbérlési lehetőség Budapesten!

Ne hagyja ki! Budapest legjobb irodái és raktárai a XI. kerületben várják!

Hatalmas raktárak és rugalmas irodák rendkívül jó áron – Ne maradjon le erről az ajánlatról!

Ne szalassza el! Így találhatja meg a tökéletes irodát vagy raktárt villámgyorsan!
Otthon

A fővárosi agglomerációra nem harapnak a befektetők

Túlárazással nehezítik meg a tulajdonosok saját ingatlanuk eladását

Árcsökkenés! Pihenj mesebeli környezetben a Dunakanyarban

Ezt látnod kell! Nagyszerű ingatlanoknak csökkent az ára a napokban!
Dizájn

Minden odaégett koszt eltüntet a kenyérpirítóról: csak ecet és alufólia kell hozzá

5 pont a konyhában, ami brutális baktériumtelep: sokan elfelejtik takarítani

Így lesz trendi a lakásod idén: lakberendezővel jártuk körbe a bútorkiállítást

Csak így állj neki a takarításnak: rengeteg időt megspórolsz ezzel a trükkel
Pénz

Saját autóiparának hozhat veszteségeket az EU lépése
Nehéz helyzetbe kerülhetnek az európai autógyártók a 2025-ös CO2-célkitűzések miatt. Ha nem találnak mielőbb megoldást arra, hogy kezeljék a szigorításokkal
Adó és jog

A munkavállalói well-being ma már stratégiai befektetés

Csatlakozz egy szuper csapathoz – Recepciós-Büfés álláslehetőség a Római Teniszakadémián!

Csatlakozz a Római Teniszakadémia csapatához – Szerkezetlakatos álláslehetőség!

Dolgozz a Római Teniszakadémián – Teniszpályakarbantartó-Segédkertész álláslehetőség!
Retail

Tiborcz István üzleti kérdésekben nem kéri ki Orbán Viktor véleményét
Minden kérdésre válaszolt a miniszterelnök veje.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó
