Vasárnap indulnak a BKV hajójáratai
Vasárnap indítja a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a BKV a közforgalmú hajójáratokat, amelyek a Kopaszi-gát és Újpest, illetve Óbuda között közlekednek.
A Duna fővárosi szakaszán három járattal lehet utazni, a D11 és D12 jelzésűek hétköznaponként közlekednek, a D13-ok pedig hétvégénként. A D11-es Újpest, Árpád úttól indul és a Meder utca, Népfürdő út, Jászai tér, Batthyány tér, Petőfi tér, Szent Gellért tér, Boráros tér, Haller utca, A38 állóhajó útvonalon közlekedik, egyórás követési idővel. Betétjáratként indul el a D12-es, amely csúcsforgalomban a Kopaszi-gát és a Rómaifürdő között szállít utasokat, szintén óránként. A járat megáll az Óbudai-szigetnél is. Hétvégén a Rómaifürdő és Kopaszi-gát között óránként jár a D13-as.
A 493 millió forintos beruházás során főként a kikötőket újították fel, továbbá modernizálták a hajók belső terét, és ingyenes wifivel is ellátták. A költségek 90 százalékát az unió finanszírozta.
A járatokat hétköznap 400 forintos, helyszínen váltott menetjeggyel vagy 24 órás, illetve annál hosszabb érvényességű jeggyel vagy bérlettel lehet igénybe venni, hétvégén viszont csak helyszínen váltott jeggyel. A 6 éven aluliak és 65 év felettiek mindennap ingyen utazhatnak.
Biztonságos időskor az Aranykor Lakóparkban
Iroda
Ezt az irodát válassza, ha fontos Önnek cége presztízse!
Ne hagyd, hogy az új iroda megtalálása rabolja a munkaidődet! Az ajánlatokat egyenesen a postaládádba is kaphatod!
Kedvező áron bérelhető irodákat és nagyobb raktárakat is lehet találni kedvező lokációban!
Frekventált helyen keres irodát vagy raktárt? Itt kedvező áron bérelhet!
Raktár
Kedvező áron bérelhető irodákat és nagyobb raktárakat is lehet találni kedvező lokációban!
Frekventált helyen keres irodát vagy raktárt? Itt kedvező áron bérelhet!
Nagy raktárt keres vagy rugalmas feltételekkel bérelne irodát? Hozunk egy remek ajánlatot, ha a kiváló elhelyezkedés is fontos!
Irodát, raktárt keres előnyös lokációban? Itt rugalmas feltételek mellett bérelhet!
Otthon
Add el ingatlanodat úgy, mint egy profi!
Számoljunk! Kidobott pénz vagy megtérül valaha a csapatépítés költsége?
Árcsökkenés: csapj le gyorsan ezekre az ingatlanokra!
Csökken a lakásépítések száma, de tovább nőnek a költségek!
Dizájn
Gyönyörű, modern fürdő lett a régies helyiségből – Inspiráló ötleteket osztott meg a népszerű tervező
Így fesd le a konyhapultot, hogy sokáig bírja – 4 lépés a tökéletes eredményért
5 dolog, amit soha ne tarts a fürdőben – Könnyen tönkremennek a pára miatt
A fehér konyha sem lesz unalmas ezekkel a trükkökkel – 8 hasznos tipp, amivel teljesen újjászületik a régi is
Pénz
Egyre többen vesznek fel lakáshitelt – Decemberig még biztos kitart a lendület
Tavasz óta folyamatosan nő a hitelfelvételi kedv a lakosság körében, az év végéig felvehető CSOK-nak köszönhetően, pedig decemberig még egészen
Adó és jog
A nyaralási terveinket megette az infláció, idén otthon ülnek a magyarok vakáció helyett
Aki el akarja adni az ingatlanát, az most is el tudja adni
Egyszerűbb lesz az ügyintézés! Jön az E-ingatlan nyilvántartás
14 baklövés, amit érdemes elkerülni lakásvásárlás során!
Retail
Több száz millió euróból bővíti üzlethálózatát a Rossmann
Idén 253 új üzlet megnyitását tervezi.