Törvényes öröklés: az AB felfüggesztette a törvény hatálybalépését
Nem léphet hatályba az új családjogi törvény öröklésre vonatkozó rendelkezése, mert az kizárja, hogy gyermek hiányában a bejegyzett élettárs örököljön. A polgári törvénykönyv szerint viszont örökölhet.
Felfüggesztette a családok védelméről szóló törvény egy rendelkezésének július 1-jei hatályba lépését az Alkotmánybíróság (Ab). Az eljárást az alapvető jogok biztosa kezdeményezte, mert álláspontja szerint a jogszabály két pontja ellentétes az alaptörvénnyel, illetve nemzetközi egyezménnyel, és sérti a jogbiztonságot is.
Az ombudsman szerint a törvénynek az a rendelkezése, amely szerint
Család alapja kizárólag egy férfi és egy nő házassága lehet, ellentétes az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló római egyezménnyel. De diszkriminatív is, mert szexuális irányultság alapján tesz különbséget a magán- és családi élet alaptörvényben elismert jogának gyakorlását illetően.
Kifogásolta ugyanakkor azt a pontot, amely kizárja, hogy az élettárs végintézkedés hiányában örököljön. A polgári törvénykönyv szerint viszont gyermek hiányában a hagyaték a bejegyzett élettársat illeti meg. Az egymással ellentétes szabályozás az ombudsman szerint egyértelműen sérti a jogbiztonságot. Ezért kérte, hogy az Ab az érdemi vizsgálat lezártáig a kifogásolt két passzus hatályba lépését függessze fel.
A testület az indítványnak részben helyt is adott. Az örökléssel kapcsolatos szabályozással összefüggésben feltételezte ugyanis, hogy annak alaptörvény-ellenessége valószínűsíthető, hatályba lépése pedig súlyos és helyrehozhatatlan károkat okozhat. Az Ab leszögezte ugyanakkor, hogy alkotmányossági szempontból aggályos helyzet állhat elő, mert a polgári törvénykönyv szerint a bejegyzett élettárs örökölhet, az új családjogi törvény szerint viszont nem.
Erre hivatkozással a családjogi törvény öröklésre vonatkozó rendelkezésének hatályba lépését 2013. Június 29-ig elhalasztották. A testület addig bizonyára meghozza a végleges döntést is.

Nyári akció, euróban is elérhető lakások egy teljesen új városnegyedben – most különösen jó időzítés lehet a Láng Negyedben vásárolni
Iroda

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég keresi a rugalmasabb megoldásokat

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel

Az iroda már nem csupán munkahely: ezért fordul egyre több vállalat a szolgáltatott irodák felé
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Személyi kölcsönt vennél fel? Attól, hogy a bank többet adna, még nem biztos, hogy ennyire van szükséged

Idén a második leggyengébb hónapot hozta az augusztus a lakáspiacon

Egy budapesti lakás ma már nyolc új autót ér – Tíz éve még 3-4 új autó ért annyit, mint egy átlagos fővárosi lakás

Idén eddig Miskolcon volt az egyik legnagyobb a lakáspiaci drágulás – Az 596 ezer forintos négyzetméterár még mindig jóval alacsonyabb, mint a legtöbb nagyvárosban
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ rugalmasabb megoldást

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: így alakítják át a munkahelyeket a jövő irodái
Retail

Így alakul a boltok nyitvatartása az ünnepi hétvégén: ezek az üzletek lesznek nyitva
Mutatjuk a részleteket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





