Változnak az ingatlan-végrehajtás szabályai
Aki kifogásolja a végrehajtás alá került ingatlan becsértékét, annak szeptembertől a kifogással együtt a bíróságnál letétbe kell helyeznie az igazságügyi szakértő díját is – az erről szóló közigazgatási és igazságügyi miniszteri rendelet tervezete a kormány honlapján jelent meg.
A jelenlegi gyakorlat szerint a bíróság befogadja a végrehajtás elleni kifogást akkor is, ha az a becsérték megállapítására kéri fel a bíróságot, de a kifogással élő nem helyezte letétbe a szakértő díját. Ilyenkor – mint a tervezet indoklása megjegyzi – a kifogásoló feleslegesen terheli a bíróságot. Azt viszont eléri, hogy blokkolja a végrehajtást, vagyis az ingatlan értékesítését.
Ezt szünteti meg a tervezett rendelet, amely a szakértő díjának letétbe helyezését összekapcsolja a kifogás bíróság általi befogadásával.
A díj 10 millió forint alatti becsértéknél annak 0,75 százaléka, a 10 millió forintot meghaladó becsértéknél pedig 75 ezer forint, valamint a 10 millió forint feletti rész 0,25 százaléka. A szakértői díj azonban nem lehet kevesebb 10 ezer, és nem lehet több 300 ezer forintnál.

Több millió forinttal olcsóbban? Most nagy lendületet kaphat az új lakás vásárlása
Iroda

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell

Tényleg leáldozóban a hosszú irodabérletek kora? Egyre több vállalat keresi a rugalmasabb utat

A jövő irodája már egészen másról szól: rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság kerül a középpontba

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég keresi a rugalmasabb megoldásokat
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

40–50 milliós hitelekkel vásárolnak ingatlanokat a vevők, a többségük Otthon Starttal

Árat csökkentettek négy izgalmas ingatlannál: most akár 18 millió forinttal olcsóbban is lecsaphatsz egy kiszemelt otthonra!

A lassuló lakáspiac fékezheti az áfaemelés miatti drágulást

Van 10 millió forintod? Meglepő, hol vehetsz saját lakást mediánbérből – és hol bukik el a terv!
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac
Retail

Így alakul a boltok nyitvatartása az ünnepi hétvégén: ezek az üzletek lesznek nyitva
Mutatjuk a részleteket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





