Újraindult az acélcsőgyártás Csepelen
Újraindította az acélcsőgyártást Csepelen a 2011-ben alapított DRW Dunai Cső és Zártszelvény Gyártó és Kereskedelmi Kft., az indulás óta eltelt 10 hónapban a termelés éves szintre vetített volumene elérte a 30 ezer tonnát.
A cég közleménye szerint Kovács Attila, a DRW ügyvezetője úgy tervezi, hogy 2014-re a cég termelése megnégyszereződik, és 120 ezer tonnára nő. Az ágazat teljes hazai kibocsátása jelenleg évi 140 ezer tonna, összforgalmának értéke 25 milliárd forint. A cég idei árbevétele várhatóan 5 milliárd forint lesz, 2014-re pedig 20 milliárd forint körül alakul majd.
A termékek fele külföldi, elsősorban német, szlovák, cseh és litván megrendelésre készül; acélcsöveiket főként az építőiparban és a gépiparban hasznosítják például acélszerkezetű csarnokokban, állványzatokban, valamint a gépjármű- és kerékpárgyártás területén.
Kovács Attila szerint Csepel versenyelőnye a szakképzett munkaerő bőséges kínálatában és a dunai szállítás lehetőségében rejlik. Az árufuvarozás jelentős része a Dunán történik, ennek tonnánkénti költsége a közúton szokásos 35-40 eurós árral szemben, átlagosan csupán 20 eurót tesz ki. A tavaly másfél milliárd forintért vásárolt, új gépsorokon a cég jelenleg 76 embert foglalkoztat.
A DRW az üzemcsarnokokat a volt Csepeli Fémmű jelenlegi tulajdonosától, az Indotek Csoporttól bérli. A közlemény idézi Jellinek Dánielt, a cégcsoport vezérigazgatóját, aki
szerint kifejezetten olyan hazai és nemzetközi gyártókkal kezdeményeznek tárgyalásokat az üresen álló iparterületek bérbeadásáról, akik a DRW termékeit alapanyagként tudják hasznosítani. A DRW közlése szerint a Csepel Fémműben jelenleg 18 ezer négyzetmétert bérelnek, de bővülésre és a termékgyártók letelepedésére még 50 ezer négyzetméternyi terület áll rendelkezésre. Az Indotek iparfejlesztési koncepciója további, jelentős fellendülést hozhat a csepeli fémipar számára – hangsúlyozza a DRW a közleményben.

Több millió forinttal olcsóbban? Most nagy lendületet kaphat az új lakás vásárlása
Iroda

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell

Tényleg leáldozóban a hosszú irodabérletek kora? Egyre több vállalat keresi a rugalmasabb utat
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Az országos átlagot is meghaladva drágultak a lakások Kelet-Magyarországon – Debrecenben és Szegeden viszont mérsékelt volt a drágulás

Napelemek, alacsony rezsi és saját kert: ilyen otthon vár Hévízgyörkön, Budapest közelében

Világrekordot hozott a magyar naperőművek augusztusa – közben Paks termelése mélypontra zuhant

Kertes, panorámás vagy wellnesses családi házat keresel? Ezek az otthonok Otthon Starttal is megvásárolhatók
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac
Retail

Így alakul a boltok nyitvatartása az ünnepi hétvégén: ezek az üzletek lesznek nyitva
Mutatjuk a részleteket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





