Új logisztikai központ épült Székesfehérváron
Regionális logisztikai központot épített Székesfehérváron a G.E.B.E. Belföldi- és Nemzetközi Árufuvarozó Kft.; a 670 millió forint összköltségű beruházáshoz 217 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyertek az Új Széchenyi-terv keretében.
A Logisztikai központok és szolgáltatások fejlesztése pályázat segítségével egy több mint 5000 négyzetméter hasznos alapterületű regionális logisztikai központot építettek. A beruházás részét képezte a csarnok felépítése mellett a polcrendszerek kialakítása, a raktározási technológia műszaki és informatikai eszközeinek installációja, valamint a tevékenység magas színvonalát, illetve környezettudatosságát támogató minőségirányítási és környezetirányítási rendszer bevezetése.
Dömsödi Gábor, a cég egyik résztulajdonosa az MTI érdeklődésére elmondta, a fejlesztés révén magasabb színvonalon komplex logisztikai szolgáltatásokat nyújthatnak partnereiknek. Hangsúlyozta, azért választották az új központ helyszínéül a Sóstói Ipari Parkot, mert a közelben működik legnagyobb megrendelője, az elsősorban audiotechnikai berendezéseket és hangszórókat gyártó Harman-Becker Kft.
Megjegyezte, egyébként is folyamatosan növekvő létszámuk várhatóan további 6-10 munkavállalóval bővülni fog. Hamarosan újabb értéknövelő logisztikai szolgáltatást, csomagolóanyag-tisztítást indítanak el, amelynél munkaerőigény is jelentkezik a vállalkozásnál.
A G.E.B.E Belföldi- és Nemzetközi Árufuvarozó Kft. több mint tíz éve végzi tevékenységét az áruszállítás és raktározás területén. A magyar tulajdonban lévő családi vállalkozás jelenleg ötven embert foglalkoztat. A cég 1,2 milliárd forintos forgalom mellett 200 millió forintos profittal zárta a 2011-es üzleti évet.

4 újépítésű lakópark, ahol a modern otthon és a kiváló lokáció kéz a kézben jár
Iroda

Új irodát keres a céged? Így találhatod meg gyorsabban a megfelelő helyet

Az iroda, mint üzleti eszköz: miért választ egyre több vállalat szolgáltatott megoldást?

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: ezek formálják a jövő irodáit

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Lassul vagy csak válogatósabb lett az ingatlanpiac?

Az utolsó pillanatban döntött a kormány: több tízezer magyar család és diák lélegezhet fel

Sokan fellélegezhetnek Budapesten: végre jó hír érkezett a Flórián térről

A legjobb lakások nem várnak: így kerülhetsz a többi vevő elé a lakáskeresésben
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





