Tovább csökkenhet a nyugdíjpénztárak száma
Lehoczky László, a Stabilitás Pénztárszövetség elnöke szerint a kasszák helyzete nem könnyű, csökkenhet még a piaci szereplők száma – írta csütörtöki számában a Világgazdaság.
Lehoczky László a lapnak adott interjúban a magánnyugdíjpénztárak sorsát firtató kérdésre azt mondta: “2010-ben még 18 pénztár volt, ma már a számuk 8-ra apadt, és egyáltalán nem biztos, hogy ez a végső állapot. Bár konkrét bejelentésekről nem tudok, a logika azt mondja, hogy további összeolvadásokra vagy megszűnésekre lehet számítani”.
Nem könnyű a helyzetük, egyik oldalról még mindig jelentős vagyont kezelnek, jelentős a taglétszámuk, a működésük finanszírozása viszont problémás – tette hozzá. A szakember úgy véli a magánnyugdíjpénztárak elég bonyolultan működnek, a választható portfóliós rendszer sokba kerül akkor is, ha nem érkezik befizetés. A pénztárak most a saját alapszabályukban definiálhatják, mennyi a kötelező minimális tagdíj, többen a működésük finanszírozásához az eddig felhalmozott tartalékot használják fel, és vannak olyanok is, amelyek adományt is kértek a tagságtól – jelentette ki.
Az önkéntes nyugdíjpénztárakkal kapcsolatban elmondta, hogy a 2008-as válság óta az önkéntes pénztáraknál csökken a taglétszám, és visszaestek a befizetések. Ennek szerinte a hozamok miatti csalódottság mellett az oka az is, hogy nehezedett az emberek anyagi helyzete, és ha választhatnak a munkáltatói juttatások közül, akkor inkább az azonnal felhasználható elemeket kérik. “Remélem, ha felpörög a gazdaság, erősödik majd a nyugdíjcélú öngondoskodás szerepe is, hiszen az a szükséglet, hogy a nyugdíjat ki kell majd egészíteni, nem szűnt meg, sőt talán még erősödött is” – hangsúlyozta a Stabilitás Pénztárszövetség elnöke.

4 újépítésű lakópark, ahol a modern otthon és a kiváló lokáció kéz a kézben jár
Iroda

Új irodát keres a céged? Így találhatod meg gyorsabban a megfelelő helyet

Az iroda, mint üzleti eszköz: miért választ egyre több vállalat szolgáltatott megoldást?

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: ezek formálják a jövő irodáit

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Átvették a fiatalok a lakáspiacot, a harmincasoké a főszerep – és nem garzonokat vesznek

A legtöbben ezen buknak el hitelfelvételkor – pedig évekre meghatározhatja a családi kasszát

Már milliókat bukhatsz, mielőtt beköltöznél: ezt a hibát rengeteg lakásvásárló elköveti

Lassul vagy csak válogatósabb lett az ingatlanpiac?
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





