Százlakásos passzívházat építtetne Angyalföld
Nyílt közbeszerzésen keres Budapest Főváros XIII. kerületi Önkormányzata kivitelezőt a Jász utcában felépítendő 100 lakásos passzívházra – a felhívás a szerdai Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
A 4 402 négyzetméteres telekre felépítendő ház nettó alapterülete 9 728 négyzetméter, ebből a lakások nettó alapterülete 4 909 négyzetméter lesz. Így egy lakás átlagosan 49 négyzetméteres lesz.
Ajánlatot az a cég tehet, amelynek az elmúlt két év mindegyikében legalább nettó 2 milliárd forint árbevétele származott magasépítésből. További feltétel, hogy – szintén az elmúlt két év mindegyikében – legalább 70 munkavállalóval rendelkezett, és ebből a fizikai dolgozók száma elérte az 55-t. Az ajánlattételi határidő 2012. november 5. Az összességében legelőnyösebb ajánlat lesz a nyertes úgy, hogy az ár 80, míg a határidő 10 súlyszámmal szerepel.
Eddig Magyarországon néhány tucat passzív ház épült csak, azok is zömében családi házak, illetve elvétve kisebb irodaépület érdemelte ki a passzív jelzőt. Egy ház akkor passzív, ha az éves fűtési energia nem haladja meg a 15 kilowattórát négyzetméterenként. Ez annyit jelent, hogy négyzetméterenként 1,5 köbméter gázt fogyaszt a ház egy szezonban, amely egy 49 négyzetméteres lakásra 11 ezer forintos éves fűtési költséget jelent a mai gázárral számolva.
Ezt az energetikai jellemzőt a falak hőszigetelésével, három rétegű ablakokkal, és gépi szellőzéssel érik el. Utóbbi úgy működik, hogy az elszívott meleg, használt levegő – egy hőcserélőben – előmelegíti a beszívott friss levegőt. A friss levegőt pedig föld alá fektetett csövön át juttatják el a hőcserélőhöz, így mínusz 20 fokban is legalább plusz 10 fokos levegőt melegít tovább a hőcserélő.

Duna-parti otthonok modern műszaki tartalommal: kedvezményes finanszírozással is elérhetők a váci Dunakert Lakópark lakásai
Iroda
Az irodapiac új korszakba lépett: már nem az a kérdés, kell-e iroda, hanem az, hogy milyen

Irodát bérelni ma már egészen mást jelent: egyre több cég vált szolgáltatott irodára

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit minden cégvezetőnek érdemes ismernie

Új irodát keres a céged? Így találhatod meg gyorsabban a megfelelő helyet
Raktár

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Otthon

Milliárdok mentek el lakásfelújításra, mégsem jött az áttörés: súlyos hibákat talált az uniós támogatásoknál a számvevőszék

5,2 ezer milliárd dollár változtatja meg az ingatlanpiacot: az AI miatt új korszak kezdődik

A legjobb lakások nem várnak: ma már perceken is múlhat, hogy lecsapsz-e egy jó ajánlatra

Akár milliókat is elbukhatnak azok, akik kimaradnak az Otthon Startból – mutatjuk, mely bankok adják most a legjobb lakáshitelt
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Vége a többéves irodabérletek korszakának? Egyre több vállalat vált rugalmas megoldásokra

Már nem akarnak évekre elköteleződni a cégek: ezért lehetnek a szolgáltatott irodák a következő évek nagy nyertesei

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: ezek formálják a jövő irodáit
Retail

Eszkalálódik az IKEA-sztrájk, csütörtök délután 3-ig folytatódik a munkabeszüntetés
Elégedetlenek az áruház magyarországi dolgozói.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó




