Rosszabb a réginél az új támogatott lakáshitel
szavak szintjén nagyon kemény a kormány a bankszektorral szemben, valójában egész engedékeny – derül ki az állami támogatásos lakáshitel új feltételeiből.
Az előző támogatott lakáshiteleknél rosszabb feltételekkel lehet a most megjelent új szabályok szerint felvenni állami támogatású hitelt – írja az azénpénzem.hu pénzügyi blog. A blog szerint minden felszíni keménykedés ellenére szépen kiegyezett a kormány a bankokkal. Az állami támogatású lakáshiteleknél így a kamat magasabb lesz, viszont megindulhat a kihelyezés.
A bankok azt akarták, hogy a jogszabályban szereplő három százalékpontos felár helyett öt százalékpontot érvényesíthessenek az állampapírpiaci hozam felett, ám ennél is többet sikerült elérniük – írta a lap. A megjelent rendeletmódosításban ugyanis az szerepel, hogy az állampapírpiaci hozam 130 százaléka plusz három százalékpont a felár. Ez pedig a jelenlegi 8,6 százalék körüli 5 éves, átlagos állampapírhozam esetébe magasabb kamatot eredményez, mintha az eredeti banki javaslat maradt volna.
A történetben azonban leginkább az a pikáns, hogy a nagy dérrel-dúrral beígért új támogatás sokkal rosszabb feltételű, mint az előző kormány idején hozott, máig érvényben lévő rendelkezés. Ugyan a 2009-es szabályok alapján támogatáshoz csak az új lakás vásárlók juthatnak, ők azonban olcsóbban, sőt hosszútávon marad kedvezőbb a hitelük. Ráadásul korszerűsítéshez is igénylehető ez a régebbi feltételű kölcsön, bár ekkor a kamat is magasabb lehet.

Modern lakóparkok 2026-ban: új építésű lakások Budapest és Debrecen legjobb fejlesztéseiben
Iroda

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: így alakítják át a munkahelyeket a jövő irodái

Vége a többéves irodabérletek korszakának? Egyre több vállalat vált rugalmas megoldásokra

Az irodapiac új korszakba lépett: már nem az a kérdés, kell-e iroda, hanem az, hogy milyen

Irodát bérelni ma már egészen mást jelent: egyre több cég vált szolgáltatott irodára
Raktár

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Otthon

Szeptembertől sokkoló meglepetés jöhet: több százezer lakáshiteles törlesztője ugorhat meg – te is érintett lehetsz?

Milliárdok mentek veszendőbe? Súlyos kritikák érték a magyar geotermikus programot – a szakma szerint teljes szemléletváltás kell

Nem érkeznek a vevők? Lehet, hogy már az első fotó miatt továbblépnek az érdeklődők

A Corvinusra vagy az ELTE-re vettek fel? Nagyszerű kiadó lakásokat hozunk a környékről!
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Új irodát keres a céged? Így találhatod meg gyorsabban a megfelelő helyet

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: ezek formálják a jövő irodáit

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ új megoldást

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon
Retail

Eszkalálódik az IKEA-sztrájk, csütörtök délután 3-ig folytatódik a munkabeszüntetés
Elégedetlenek az áruház magyarországi dolgozói.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





