Most már mindenhol összefognak a devizaadósok?
Mozgolódnak a devizahitelesek a környező országokban: Horvátországban nemrég perelték be az adósok a bankokat, Szerbiában pedig már meg is nyerték az első csatát. Az eljárásokat kezdeményező szervezetek regionális érdekszövetséget hoznának létre, hogy kicseréljék tapasztalataikat – írja a Magyar Nemzet.
Nemrég tartották meg a zágrábi kereskedelmi bíróságon az előzetes tárgyalást abban az ügyben, amelyet két egyesület, a Frank és a Fogyasztó nyolc horvátországi bank ellen indított. Ez egyébként az eddigi legnagyobb kollektív per Horvátországban a bankok ellen. Az alperesek pedig az ország vezető bankjai: a Zagrebačka banka (Zágrábi Bank), a Privredna banka Zagreb (Zágrábi Gazdasági Bank), a Raiffeisen Bank, az Erste & Steiermärkische Bank, a Hypo Alpe-Adria-Bank, az OTP, a Société Générale – Splitska banka és a Volksbank.
E két egyesület a svájcifrank-alapú hitelek felhasználóit tömöríti, akik egyebek között a fogyasztóvédelmi törvényre is hivatkozva felróják, hogy a bankok nem tájékoztatták őket szabályosan a kínált termék részleteiről. A Frank egyesület ügyvédje szerint azt kívánják bebizonyítani, hogy a pénzintézetek nem viselkedtek tisztességesen a kölcsönt igénybe vevő polgárokkal szemben. Nicole Kwiatowski ügyvéd úgy gondolja, hogy másfél-két év múlva születhet jogerős ítélet.
Természetesen bízik a győzelemben a bíróságon, de nem zárja ki azt sem, hogy az ügy végül megállapodással ér majd véget. A peren kívüli megegyezésre azonban eddig egyik bank sem mutatott hajlandóságot.

Új lakóparkok, új életstílus: 4 projekt, ami megmutatja, merre tart a lakáspiac Magyarországon
Iroda

Az iroda új szerepe: költségből stratégiai fegyver

Átalakul az irodapiac: ezért fordulnak egyre többen a szolgáltatott irodák felé

Már nem ugyanaz az iroda: három erő alakítja át a piacot 2026-ban

5+1 érv, amiért a jövő irodája már nem hagyományos bérlésben működik
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Elnéptelenedik Kelet-Magyarország? Döbbenetes számok: tömegek menekülnek nyugatra és az agglomerációba

Titokban így jutnak lakáshoz a magyarok 2026-ban: legális pénzügyi trükk, amiről kevesen beszélnek

Lakáseladás villámgyorsan: ezekkel a trükkökkel hetek alatt vevőt találsz – nem véletlen, hanem tudatos játék

Több új lakás, magasabb áron – így alakult át az új építésű lakások piaca
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Már nem az ár dönt: így alakítja át az irodapiacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet
Retail

Felrázza a piacot az Aldi, a magyar boltokban is változások jönnek
A diszkontlánc új arculatot vezet be.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





