Mi lesz a Római-part? – Óbuda nem akar lakóövezetet
em támogatta az óbudai képviselő-testület csütörtöki ülésén, hogy a Római-partot lakóövezetté sorolják és újabb lakóépületek épüljenek a gát megépítése után.
Az önkormányzat MTI által ismertetett közleménye szerint a képviselők az üdülőövezet fenntartása mellett foglaltak állást, a parton a szabadidős és sport tevékenységeket, a vendéglátást és az idegenforgalmat erősítik tovább. A dokumentum leszögezi, hogy “a 2014-re ígért mobil gát nem jelentheti a partszakaszon történő lakóépületek felépítésének bátorítását”, nem támogatja a terület átminősítését és nem változtat az üdülőingatlanokkal összefüggésben kialakított helyi adóztatási gyakorlaton.
Az állásfoglalás szerint a mintegy 3,1 kilométer hosszú védmű nem a megemelt földterületre épült lakóparki ingatlanokat védi, sokkal inkább azokra van tekintettel, akik még a múlt század elején szereztek jogszerűen lakhatási engedélyt.
A közlemény ismertette, hogy a fővédvonal kiegészítéseként megépíteni tervezett nyári, időszakos mobilgát egyrészt a Nánási út-Királyok útja vonalában húzódó fővédvonal megerősítését, s így a csillaghegyi lakosság és a Pók utcai lakótelep fokozott árvízvédelmét biztosíthatja, másrészt a Római-parton a sport, turisztikai és rekreációs célú jövőbeni fejlesztések védelmét.
Az önkormányzat jelezte: mindezek figyelembevétele mellett támogatja a Fővárosi Közgyűlés Római-partot érintő és fejlesztési döntéseit. Emellett arra kérték a fővárosi önkormányzatot, hogy a mobilgát megépítése esetén érvényesítsék az ingatlanok értékének növekményét.
Az árvízvédelmi mű tervezéséről szóló szerződést augusztus végén írta alá a főváros és a tervező cég. A beruházás előreláthatólag 2014 második felében készül el.

Budapest egyik legzöldebb lakóparkja most mutatja a legszebb arcát – így hűti a várost a Metrodom Green
Iroda

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: így alakítják át a munkahelyeket a jövő irodái

Vége a többéves irodabérletek korszakának? Egyre több vállalat vált rugalmas megoldásokra

Az irodapiac új korszakba lépett: már nem az a kérdés, kell-e iroda, hanem az, hogy milyen

Irodát bérelni ma már egészen mást jelent: egyre több cég vált szolgáltatott irodára
Raktár

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Otthon

Nem érkeznek a vevők? Lehet, hogy már az első fotó miatt továbblépnek az érdeklődők

A Corvinusra vagy az ELTE-re vettek fel? Nagyszerű kiadó lakásokat hozunk a környékről!

Lakások ezrei bújhatnak meg a pincékben? Megszólalt a minisztérium, eldőlt, jöhetnek-e az olcsó alagsori otthonok

Az átlagnál drágább ingatlanokból többet adnak el, a prémium forgalma viszont nem nőtt
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: ezek formálják a jövő irodáit

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ új megoldást

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait
Retail

Eszkalálódik az IKEA-sztrájk, csütörtök délután 3-ig folytatódik a munkabeszüntetés
Elégedetlenek az áruház magyarországi dolgozói.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





