Megszavazták jövőre már elektronikusan lehet intézni az építésügyi engedélyeket
Jövő évtől elektronikus ügyintézést tesz lehetővé az építésügyi engedélyezési eljárásokban az építésügyi, a területrendezési és a településfejlesztési törvényt módosító javaslat, amelyet hétfőn 244 igen szavazattal, 90 nem ellenében fogadott el a Ház.
A módosítás a főváros és a kerületek településrendezési munkájának összehangolását is lehetőséget ad. Míg a főváros a rendezési szabályzat megalkotásával egységes szabályozást hozhat létre Budapesten például a beépítési sűrűség vagy az épületmagasság tekintetében, a kerületeknek kevesebb szabályt kell figyelembe venniük.
A változtatás lehetőséget ad a polgármestereknek a településképet befolyásoló beruházások véleményezésére; arra is módjuk lesz a településképi eljárás keretében, hogy az építési hatósági engedélyhez nem kötött, de lényeges tevékenység során meghatározzák a feltételeket. Erre tizenöt napjuk lesz.
A jövő évtől elektronikusan lehet intézni az építésügyi hatósági eljárásokat, az eljárási idő pedig egységesen 30 nap lesz. Az építésügyi hatósági szolgáltatás keretében az engedélyező hatóság előre tájékoztatást adhat az építtetőnek arról, hogy megfelelőek és elegendőek-e az engedélyezéshez az általa benyújtott dokumentumok.
A módosítás pontosítja a szabálytalan építkezés eseteit és meghatározza a szankcióit is, emellett egyszerűsíti a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások engedélyezési eljárását.

4 újépítésű lakópark, ahol a modern otthon és a kiváló lokáció kéz a kézben jár
Iroda

Új irodát keres a céged? Így találhatod meg gyorsabban a megfelelő helyet

Az iroda, mint üzleti eszköz: miért választ egyre több vállalat szolgáltatott megoldást?

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: ezek formálják a jövő irodáit

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Lassul vagy csak válogatósabb lett az ingatlanpiac?

Az utolsó pillanatban döntött a kormány: több tízezer magyar család és diák lélegezhet fel

Sokan fellélegezhetnek Budapesten: végre jó hír érkezett a Flórián térről

A legjobb lakások nem várnak: így kerülhetsz a többi vevő elé a lakáskeresésben
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





