Lakáshasználati jogot adna az élettársnak új öröklési jog
Az új Ptk szerint az élettársak közül tíz év együttélés vagy közös gyermek születése után lakáshasználati joga lenne a gyengébbik félnek is.
Szerdán kerül az országgyûlés napirendjére az új polgári törvénykönyv tárgyalása, melynek kapcsán a javaslatért felelős miniszteri biztos, Székely László a 180 percben elmondta, nem számít éles politikai vitákra a tervezetéről. A Kossuth rádió reggeli műsorában hangsúlyozta, hogy az új kódex tizennégy évig készült a legjobb szakemberek részvételével, a tervezet mögött széles szakmai konszenzus van.
Székely László egyúttal cáfolta, hogy az új Ptk-ban egy szintre kerülnének az élettársak és a házastársak.
– A jelenleg hatályos helyzethez képest két változás található ebben a részben: tíz év élettársi együttélés után, vagy ha az élettársi kapcsolatból gyermek született, akkor lakáshasználati jog illeti meg az élettársat – amit a gyengébb fél védelme és a gyermek érdeke diktál –, illetve az öröklési jog terén kap egy özvegyi joghoz hasonló lakáshasználatot. Megint csak a gyermek, illetve a gyengébb fél védelmének érdekében – mondta a miniszteri biztos.
– Ez több százezer embert érint, a gyermekek 42 százaléka pedig élettársi kapcsolatból születik – tette hozzá a Székely László.
Az öröklési jog is változik, a túlélő házastárs jogai csökkennek a gyermekek javára.

Több millió forinttal olcsóbban? Most nagy lendületet kaphat az új lakás vásárlása
Iroda

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell

Tényleg leáldozóban a hosszú irodabérletek kora? Egyre több vállalat keresi a rugalmasabb utat

A jövő irodája már egészen másról szól: rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság kerül a középpontba
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Már 40–50 milliós hitelekkel vesznek lakást a magyarok – az Otthon Start nélkül jóval gyengébb lenne a piac

12 milliárdos kollégiumi beruházásnak int búcsút a kormány – visszavonják a Farkasvölgyi úti fejlesztésről szóló határozatot

40–50 milliós hitelekkel vásárolnak ingatlanokat a vevők, a többségük Otthon Starttal

Árat csökkentettek négy izgalmas ingatlannál: most akár 18 millió forinttal olcsóbban is lecsaphatsz egy kiszemelt otthonra!
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon
Retail

Így alakul a boltok nyitvatartása az ünnepi hétvégén: ezek az üzletek lesznek nyitva
Mutatjuk a részleteket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





