Januárban jöhet az új gáztarifa
Január 1-jétől jöhet az új gáztarifarendszer az egyetemes szolgáltatásban – értesült a Magyar Nemzet.
A rendelettervezet elkészült, és a szolgáltatók már megismerhették. A tervezetből kiderül, hogy az évente 3000 köbméternél több fűtőanyagot fogyasztók számára külön díjsávot alakítanának ki. Eltérően azonban a jelenlegi két tarifatömbtől, ez nem azt jelenti majd, hogy csupán a 3000 köbméter feletti részért kell más árat fizetni, hanem a teljes felhasználásra az új díj lesz érvényes.
A nagyfogyasztók számára létrehozandó sáv a Magyar Energia Hivatal korábbi nyilatkozatai alapján áremelést is jelent majd ennek a rétegnek, ám a mérték egyelőre nem ismert. Mint ahogy az sem, hogy eközben változik-e majd a már meglévő két tömb tarifája. Szakértői becslések szerint ha 10 százalékkal emelkedne a gáz ára a legújabb kategória számára, akkor az az évente 3000 köbméter felett fogyasztóknak közel 35 ezer forint többletköltséget okozna 12 hónapra vetítve – írja a lap.
A cikk szerint a drágulás a hatósági áras egyetemes szolgáltatásban részt vevő gázfogyasztók körülbelül ötödét érinti. Ebbe beletartoznak majd a nagyobb családi házak a felhasználásuk alapján, illetve a rendelettervezet szerint azok a társasházak is, amelyek közös mérőórával rendelkeznek. Összehasonlításul: az átlagfogyasztás a szolgáltatók adatai szerint az ország területén 1000 és 1500 köbméter között alakul.
Az előzetes dokumentum azt is rögzíti, hogy az óránként 20 köbméteres kapacitású mérőórával rendelkező fogyasztók ugyancsak az új tarifasávba kerülnek majd. Ez az egyetemes szolgáltatásban részt vevő kisvállalkozásokat érinti leginkább, hiszen egy ilyen teljesítményű gázóra mellett akár egy étterem is üzemeltethető.

Több millió forinttal olcsóbban? Most nagy lendületet kaphat az új lakás vásárlása
Iroda

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell

Tényleg leáldozóban a hosszú irodabérletek kora? Egyre több vállalat keresi a rugalmasabb utat

A jövő irodája már egészen másról szól: rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság kerül a középpontba

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég keresi a rugalmasabb megoldásokat
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

40–50 milliós hitelekkel vásárolnak ingatlanokat a vevők, a többségük Otthon Starttal

Árat csökkentettek négy izgalmas ingatlannál: most akár 18 millió forinttal olcsóbban is lecsaphatsz egy kiszemelt otthonra!

A lassuló lakáspiac fékezheti az áfaemelés miatti drágulást

Van 10 millió forintod? Meglepő, hol vehetsz saját lakást mediánbérből – és hol bukik el a terv!
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac
Retail

Így alakul a boltok nyitvatartása az ünnepi hétvégén: ezek az üzletek lesznek nyitva
Mutatjuk a részleteket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





