Immoeast Colliers CEE Summit 2007
Július 2. és 4. között a Colliers International magyarországi irodájának meghívására Budapesten találkoznak és ünnepelnek a nemzetközi ingatlanügynökség szakemberei.
Az esemény díszvendége az ImmoEast, amely portfoliójának legutóbbi értékbecslésében 13 ország Colliers irodája – köztük Ausztria, Bulgária, Csehország, Hollandia, Horvátország, Lengyelország, Magyarország, Svájc, Szlovákia, Szlovénia, Szerbia, Románia és a tengerentúlról az USA – vett részt.
A hagyományteremtő céllal megszervezett esemény egyben mérföldkő is a nemzetközi ingatlanügynökség életében, hiszen ez a projekt csak valódi nemzetközi, illetve páneurópai együttműködéssel jöhetett létre, melynek szálai ráadásul Magyarországon futottak össze – mondta el Hidasi János, a Colliers Magyarország Kft. értékbecslési divíziójának vezető tanácsadója. A szakember hozzátette: „Nagy örömünkre szolgál, hogy Budapesten köszönthetjük az ImmoEast, illetve az ImmoWest teljes felsővezetését, és köszönetet mondhatunk bizalmukért, valamint kifejezhetjük elismerésünket a projektben részt vevő munkatársainknak is. Nem titkolt célunk, hogy e hosszútávra tervezett együttműködés kapcsán jobban megismerjük egymást, megerősítsük és ápoljuk a kapcsolatot.”
Piaci tőkeértékét tekintve a bécsi székhelyű Immofinanz, illetve annak leányvállalatai (köztük az Immoeast) messze a legnagyobb kelet-európai ingatlanbefektetésekkel foglalkozó tőzsdei társaságoknak nevezhetők. A portfoliójukban korábban 30-30 százalékra súlyozták Magyarországot és Csehországot, 18 százalékra Lengyelországot, 16 százalékra Romániát, a fennmaradó részen pedig Szlovákia és Oroszország osztozott.
Az elmúlt évben azt a célt tűzték ki, hogy a súlyozást 20-20 százalékra módosítsák Magyarország, Csehország, Románia és Lengyelország esetében, 4-4 százalékra Bulgária és Oroszország esetében, 4 százalékban kívánja képviseltetni a jugoszláv utódállamokat, 3 százalékban Szlovákiát és 3 százalékban a Baltikumot. A kis- és nagybefektetők pénzével gazdálkodó cégcsoport piaci részesedése közép-kelet-európai szinten jelenleg a 30%-ot is megközelíti.

Új generációs lakóparkok Budapesten és a Balatonnál – zöld környezet, városi dinamika és energiatudatos otthonok egy helyen
Iroda

Azonnal költözhető iroda, hosszú távú kötöttségek nélkül: ezért választ egyre több cég rugalmas irodamegoldást

Azonnal költözhető, rugalmas iroda – ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

Nem az ár a fő szempont többé: így rajzolja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a dolgozói jóllét és a rugalmasság

Amikor az iroda nem költség, hanem versenyelőny
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés
Otthon

Elfogyott a közpénz, mégsem adják fel: így születhetnek újjá a hanyatló városrészek

Új korszak jöhet az európai lakáspiacon: nem elég, hogy megfizethető, most már szépnek és zöldnek is kell lennie

A gyors lakáseladás valódi kulcsa: ezek a lépések döntik el, hogy hetek vagy hónapok alatt találsz vevőt

Meghökkentő trend terjed Európában: milliókat fizetnek a fiatalok, mégsem kapnak saját lakást
Dizájn

Egy fazékfedővel takarítja patyolatra a kanapét: zseniális trükk otthonra

Ingyen támogatás jár, ha ez igaz rád: több ezer háztartást érinthet

7 tipp, hogy gyorsabb legyen a tavaszi nagytakarítás: kevésbé fárasztó így

Ezt az 5 dolgot add a felmosóvízhez, és ragyogni fog a padló: friss illatú lesz a lakás
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Találd meg a céged új irodáját gyorsan, felesleges körök nélkül

Nem az ár dönt többé: így írja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a jóllét és a rugalmasság

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban
Retail

Vlagyimir Putyin 12 billió dollárt ígér Donald Trumpnak
Titkos játszma lehet a háttérben.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





