Hamarosan megépül a magyar kaszinó központ
Hamarosan megteszik az első kapavágást a bezenyei kaszinó központ projektben, megoldódni látszanak ugyanis a tulajdonosi viták és úgy fest, pénz is kerül a beruházásra. A fejlesztés összértéke a tervek szerint 300 millió euró lesz, ami már az építkezés alatt is nagyon tisztességésen fial az államkasszának.
A pénzügyi és hitelezési válság lelassította a bezenyei Eurovegas építkezésének előkészítését, és az évek óta tartó kapcsolódó tulajdonosi vita sem segítette a hatalmas beruházás megvalósítását. Sőt, idén tavasszal már nagyon úgy tűnt, hogy a befektetők kifarolnak Bezenye mögül és inkább Barcelonában vagy Madridban építik fel az Eurovegas-t. Most úgy tűnik mindkettő megoldódik, és végre elkezdődhet a 300 millió eurós fejlesztés megvalsósítása – írja a Napi Gazdaság Online.
Az osztrák és szlovák határ közelében 160 hektáron elterülő szórakoztató központ Közép-Európa legnagyobb turisztikai beruházása lesz, amelynek megvalósítása évek óta húzódik. A finanszírozás a befektetőtől kapott információk szerint ígértesen alakul, így hamarosan indulhat a gigantikus építkezés. Az első ütemben egy 350 szobás Hard Rock Hotel, 4000 fős rendezvényközpont, étteremek, diszkó és egy Las Vegas-i stílusú kaszinó készül el – egy-másfél év alatt.
Az amerikai-magyar tervezőcsapat által megálmodott komplexum közvetlenül és közvetve 11 ezer embernek ad majd munkát, s nem mellékesen jelentős költségvetési bevételet is generál. Már az építkezés alatt megközelítőleg 35 milliárdos adó bevételhez jut a büdzsé, a KPMG számításai szerint ez újabb 20 milliárddal nő a koncessziós időszak végéig. A Hard Rock – amely az elmúlt év végén nyitotta meg első budapesti étteremét – befektetőként is részt vesz a projekt megvalósításában.

Zöldebb környezet, modern otthonok, különleges lokációk – lakóparkok, ahol új szintre léphet a mindennapi élet
Iroda

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell

Tényleg leáldozóban a hosszú irodabérletek kora? Egyre több vállalat keresi a rugalmasabb utat

A jövő irodája már egészen másról szól: rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság kerül a középpontba

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég keresi a rugalmasabb megoldásokat
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Vége lehet a saját lakás egyeduralmának? Meglepő fordulat jöhet a magyar ingatlanpiacon

Jön a gázügyintézési leállás: közel két hétig nem lehet online befizetni az MVM-nél – fontos határidőt közöltek

Ingatlant adnál el? 5 hiba, ami miatt elkerülhetik a vevők a hirdetésed – ezeket ne kövesd el!

Hatalmas új park jöhet a Duna-parton: 36 ezer négyzetméternyi zöldterületet kap Budapest XIII. kerülete
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac
Retail

Így alakul a boltok nyitvatartása az ünnepi hétvégén: ezek az üzletek lesznek nyitva
Mutatjuk a részleteket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





