Bengáli villamosokkal közlekedhetünk ősztől Budapesten
Nosztalgiajáratként egy évig a budapesti síneken fut a házi csuklósnak és Bengálinak becézett egykori 1233-as pályaszámú csuklós villamos. A bengáli csúfnevet valószínűleg a „benga” ormótlan szóból kapta.
A hatvanas évek elején állították pályára a fővárosban, házi tervezés és szerelés alapján, dizájnként pedig egy főiskolás diplomamunkáját használták fel, hogy aztán egyik típusát rövid idő után lepasszolják vidékre. Miskolcon, Debrecenben és Szegeden a hétköznapok része volt egészen legutóbbi időkig, de ma már csak Debrecenben használják a mindennapi közlekedésben, Szegeden pedig egy tartalékjármű van. A hajdúsági megyeszékhelyen száz évvel ezelőtt indult el a villamosközlekedés. Jelenleg a DKV Zrt. egyetlen vonalán 17 kocsi közlekedik – köztük újabb Ganz villamosok -, havonta közel egymillió-kétszázezer utast szállítva. Korábban döntés született a kettes vonal megépítésére, a projektben most a járműbeszerzési tender van folyamatban.
Összesen 181 Bengálit gyártottak, az első 1961-ben állt pályára Budapesten a ma már megszűnt 45-ös vonalán. A Bengálinak két fajtája volt ismert. Az egyirányú elnevezésűnek csak az egyik végén volt vezetőfülke és csak az egyik oldalán voltak ajtók. Ezek a típusok a 45-ös, 63-as és Angyalföldön a 14-es vonalon közlekedtek, de csak korlátozással tudták használni a középső járdaszigetek és fejvégállomások miatt. A másik típusnál, a kétirányúnál már orvosolták ezeket a hiányosságokat, ezek gyártása 1962-ben és 1963-ban kezdődtek és jóval több vonalon közlekedtek, többek között az Erzsébet hídon is, de a 80-as évektől feltűntek Újpesten is. Az utolsó két irányú 1983-ban köszönt el a fővárostól. A most induló és egy évig tartó akciójával a BKV a 125 éves villamoshálozat előtt tiszteleg.

Száguldó árak, szűkülő kínálat – így áll most a budapesti új építésű piac
Iroda

Szolgáltatott iroda: a legjobb megoldás a modern irodabérlésben

Hibrid munkavégzés és wellbeing – Ma már alapelvárás az irodapiacon!

Nagy Viktor az Indotek Group új non-retail értékesítési vezetője

Új miskolci Regus irodával bővül az International Workplace Group, reagálva a hibrid és platform munka iránti növekvő keresletre
Raktár

Kiadó raktárak könnyedén – így találhatsz gyorsan megfelelő raktárt!

Egyedülálló lehetőség: bérelhető majd megvásárolható területek az APCT Condo logisztikai központban

Nagyobb raktárt bérelne a belváros közelében? Itt irodákat is talál!

Kiadó magasraktárak és irodák Budapesten, a XI. kerületben – Kiváló megközelíthetőség, modern környezet, rugalmas feltételek
Otthon

Kiváló elosztású lakás a IX. kerületben, a Corvin-negyed közelében

Hogyan add el gyorsan a lakásodat? – Tippek a rekordidő alatti ingatlaneladáshoz

Otthon Start-láz: milliókat nyerhetünk, de közben veszélyesen túltolhatjuk az ingatlanpiacot – jön a kijózanodás?

Milliós sarc, középfokú végzettség és nyelvtudás? – Navracsics belengette: vizsgálják a botrányos betelepülési szabályokat!
Dizájn

A legdurvábban odaégett zsírt is félperc alatt lehozta: elvetemült ez az új takarítós trend

Kisebb a házuk, mint egy átlagos hálószoba, mégis tökéletesen elférnek – Videón mutatják be a miniotthont

Véletlenül hozzáért egy seprűvel a kutyájához: senki sem számított arra, ami ezután történt

Így tisztítsd az air fryert dörzsölés nélkül: pár perc alatt makulátlan lesz
Pénz

Meghozta a döntését a Kúria a devizahitelesek ügyében
Jogegységi határozat született az EU-s ítélet nyomán a tisztességtelen tájékoztatással kapcsolatban.
Adó és jog

Szabász munkatársat keres a szolnoki H.I.D. Textil Kft.

Dajkát keres a Brumi Óvoda – Csatlakozz szeretetteljes közösségünkhöz!

Varrónőket keres a 30 éve működő szolnoki varróüzem

Bérszámfejtő – TB ügyintéző munkatársat keres a Dél-Pest Megyei Víziközmű Szolgáltató Zrt.
Retail

Válaszolt a teljes kivonulással kapcsolatos kérdésre a Spar
Kisújszálláson augusztus 24-én végleg bezárja üzletét.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó
