A Goodman új igazgatót nevezett ki régiónkban
A Goodman, Európa első számú ingatlanfejlesztője Észak- és Közép-Kelet-Európáért felelős regionális igazgatóvá nevezte ki Roger P. Peterst, aki a vállalat brüsszeli irodájából látja majd el munkáját.
Danny Peeters, a Goodman európai vezérigazgatójaelmondta: „Roger meggyőző szakmai tapasztalatokra tett szert európai és ázsiai magán- és állami cégeknél az üzletfejlesztés és befektetés terén. Szakértelme révén tovább erősödik cégünk európai vezetői csapata.”
Roger Peterskorábban Szingapúrban dolgozott európai és ázsiai befektetők kereskedelmi, logisztikai és lakóingatlan-beruházásain. Ezt megelőzően magántőke-befektetési vállalatok üzletfejlesztéséért felelt, többek között Csehországban, Romániában, Oroszországban és Törökországban, továbbá egy zárt végű közép-európai ingatlanalap vezérigazgatói posztját töltötte be. 1998 és 2006 között a ProLogis Europe fejlesztési vezérigazgató-helyettese volt, ahol ingatlanok fejlesztéséért és vásárlásáért volt felelős Magyarországon, Romániában, Szlovákiában, Skandináviában és a Benelux-államokban.
Roger Peterskarrierje Hollandiában indult egy amszterdami irodafejlesztő cégnél, valamint több hónapot töltött a Holland Külföldi Befektetések Ügynökségénél New Yorkban. Gazdasági és városfejlesztési diplomáját az Amszterdami Egyetemen szerezte, továbbá a Royal Institute of Chartered Surveyors elismert tagja (MRICS).
A Goodman Európa első számú fejlesztője
A PropertyEU magazin márciusi számának cikke alapján a Goodman Európa első számú fejlesztője. A rangsort a 2009 és 2011 között befejezett projektek területe alapján állították fel.

4 újépítésű lakópark, ahol a modern otthon és a kiváló lokáció kéz a kézben jár
Iroda

Új irodát keres a céged? Így találhatod meg gyorsabban a megfelelő helyet

Az iroda, mint üzleti eszköz: miért választ egyre több vállalat szolgáltatott megoldást?

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: ezek formálják a jövő irodáit

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Átvették a fiatalok a lakáspiacot, a harmincasoké a főszerep – és nem garzonokat vesznek

A legtöbben ezen buknak el hitelfelvételkor – pedig évekre meghatározhatja a családi kasszát

Már milliókat bukhatsz, mielőtt beköltöznél: ezt a hibát rengeteg lakásvásárló elköveti

Lassul vagy csak válogatósabb lett az ingatlanpiac?
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





