A BKK-t vizsgálták, nincs jogi következmény
Nem tartalmaz jogi következményekkel járó megállapítást a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) belső ellenőrzéséről szóló jelentés – jelentette ki hétfői sajtótájékoztatóján Tarlós István főpolgármester, hangsúlyozva: szó nincs Vitézy Dávid vezérigazgató menesztéséről.
A városvezető szerint “a történet már rég nem Vitézy Dávidról szól”.
Úgy fogalmazott, minden nagyobb közösségben vannak “nemtelen módszerekkel dolgozó bajkeverők”, akik ha lehetőséget látnak rá, rögtön elkezdenek “mesterkedni” és saját emberi gyengeségük termékét ügyességként vagy “intellektuális politikai teljesítményként” könyvelik el.
A BKK vezérigazgatójáról szólva azt mondta: szakmailag rendkívül tehetségesnek tartja, akinek – jórészt életkorából adódóan – van még tanulnivalója a cégvezetést illetően.
Jelezte, hogy a társaság 2011-es működéséről szóló vizsgálata még nincs lezárva, újabb információkat és tájékoztatókat kért az ügyben, azt azonban hangsúlyozta: jogi következményekkel járó megállapítást az anyag nem tartalmaz.
Tarlós István kitért arra is, hogy szó nincs és nem is volt Vitézy Dávid menesztéséről és “a jelenlegi helyzetben arra sem kell gondolni”, hogy más posztot kapna a BKK-nál.
Az origo.hu múlt kedden a fővárosi önkormányzat ellenőrzési jelentésére hivatkozva közölt egy összeállítást; e szerint a Budapesti Közlekedési Központ 2011-ben egyebek mellett többször is indokolatlanul kért jogi tanácsokat ügyvédi irodáktól, hiányosan töltötték ki az üzemanyag-vásárlásokhoz szükséges bizonylatokat, továbbá az ellenőrök találtak egy aláírás nélküli, 34 ezer forintos éttermi számlát is. A lap azt is ismertette, hogy a BKK lábjegyzetben véleményezte a dokumentumot; azt írta, hogy új szabályozást készítenek, amely “kezelni fogja a jelentésben leírtakat”.
A dokumentum kiszivárogtatása miatt Tarlós István vizsgálatot indított.

Több millió forinttal olcsóbban? Most nagy lendületet kaphat az új lakás vásárlása
Iroda

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell

Tényleg leáldozóban a hosszú irodabérletek kora? Egyre több vállalat keresi a rugalmasabb utat

A jövő irodája már egészen másról szól: rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság kerül a középpontba

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég keresi a rugalmasabb megoldásokat
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

40–50 milliós hitelekkel vásárolnak ingatlanokat a vevők, a többségük Otthon Starttal

Árat csökkentettek négy izgalmas ingatlannál: most akár 18 millió forinttal olcsóbban is lecsaphatsz egy kiszemelt otthonra!

A lassuló lakáspiac fékezheti az áfaemelés miatti drágulást

Van 10 millió forintod? Meglepő, hol vehetsz saját lakást mediánbérből – és hol bukik el a terv!
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac
Retail

Így alakul a boltok nyitvatartása az ünnepi hétvégén: ezek az üzletek lesznek nyitva
Mutatjuk a részleteket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





