Nem kell többet eldugdosni a zsinórokat, itt a kábeles tapéta!
A Kollektív Design Vásár idén is New Yorkban ünneplete az innovatív, kortárs design megoldásokat. Gyakorlatilag az egyik legizgalmasabb installáció egy új generációs falitapéta volt…Csakúgy magától persze a falitapéta nem számít nagy újdonságnak, bár mostanság reneszánszát éli, gondoljunk csak a lambériát helyettesítő tapétákra vagy az egyéb design tapétákra, amiről már korábban írtunk.

Ennek ellenére, ez a játékos megoldás humort csempész a falunkra, úgy hogy közben magába olvasztja a technológia uralta életünket – hiszen mindenhol körbevesznek minket a zsinórok. Persze már eddig is voltak gyenge megoldások arra, hogy hogyan tegyük esztétikusabbá a zsinórjainkat, de legtöbb esetben a TV kábel egy nem kívánt látvány.

A “Conduct” vagyis “vezető” projekt vezetpképes tintát és keskeny fém csíkokat használ, hogy összekössön öt különböző használati tárgyat: egy lámpát, egy ventilátort, egy derítőt, egy hangszorót és egy tükröt. Amikor valaki megérinti a vörösréz pontot, akkor a tapéta egyik eleme megmozdul és működésbe lép a gépezet.

Ehhez a találmányhoz nincs szükség csúcstechnológiára, így gyakorlatilag egy 2D és 3D kapcsolatot hoz létre, melynek eredménye még vizuális szempontból kifejezetten vonzó.

Bár a találmény még mindig a fejlesztési szakaszban van, egészen szemléletesen látszik, hogyan tudja működtetni a vezető falitapéta az áramot. Gyakorlatilag a fal felszínén vezeti bele a falhoz rögzített tárgyakba. Van pár hátulütő persze, mondjuk a gyerekek. Lehet, hogy szűkíti a felhasználók körét, hiszen nem lenne célszerű ha a kúszó-mászó gyerekünk magára rántaná a falat. Mindazonáltal akkor is egy remek út, melyet továbbfejlesztve megoldóthat az örök kábelpara.

Tovább a teljes cikkre

Új építésű otthonok országszerte: négy lakópark, négy különböző életstílus
Iroda

Az iroda már nem csupán munkahely: ezért fordul egyre több vállalat a szolgáltatott irodák felé

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ rugalmasabb megoldást

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: így alakítják át a munkahelyeket a jövő irodái
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

A tetőről gyűjtött esővíz lehet a városok új fegyvere a hőség ellen

Vitézy nagy terve: akár 50 ezer új lakás épülhet Budapesten – megnevezte a városrészeket is

Már be is költöztek az első lakók a XV. kerület egyik legújabb lakóparkjába – a Novus Liget új szakaszba lépett

Nem jó, de nem is tragikus az új építésű piac: lassul a drágulás Budapesten
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Új irodát keres a céged? Így találhatod meg gyorsabban a megfelelő helyet

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: ezek formálják a jövő irodáit

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ új megoldást

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon
Retail

Cáfolja a NER-szálat a magyar óriás, 100 millió eurós bizniszt ütött nyélbe
Határozottan visszautasítják, hogy vállalatuk neve ilyen körökben felvetődött.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





