Stadionokat épít Magyarország – Hol, kinek, mikor, mennyiért?
A közelmúltban elfogadott új Nemzeti sportstratégia szerint a jövőben a 2012-es EB rendezésének meghíusulása ellenére is több jelentős sportlétesítmény épülhet meg Magyarországon. A stratégia szerint meg vizsgálni a Puskás Ferenc Stadion helyén egy (2008-2010 között megépülő) multifunkcionális stadion építésének lehetőségét – írja a VG.
A dokumentum azt írja elő, hogy Magyarországon összesen 4-5 világverseny megrendezésére alkalmas, az UEFA előírásainak megfelelő stadiont kell megépíteni. A stratégia azonban konkrét beruházási összegeket nem említ, azonban nagy hansúlyt kap benne az állami források és a magántőke közti együttműködés megteremtése.
Az eredeti tervek szerint az EB 2012-es megrendezéséig 120 milliárd forintért valósult volna meg a hazai stadionprogram, mely a négy rendező várost, Budapestet, Debrecent, Győrt és Székesfehérvárat érintette volna, s melyből mintegy 60 milliárdot költöttek volna a Puskás Stadionra.
Négy jó hely, ahol befektetésnek is ígéretes lakások épülnek
Iroda
Találd meg az új irodát néhány pillanat alatt, és töltsd hasznosan a munkaidődet!
Nagy raktárt keres a belváros közelében? Itt irodát is bérelhet rugalmas feltételek mellett!
Budapest néhány év alatt a hibrid- és távmunkában dolgozók fellegvárává vált!
Jó lokáció és kedvező ár? Mit szólnál, ha azt mondanánk, hogy itt még rugalmas feltételek is várnak?
Raktár
Last-mile logisztika a jövő? A Faedra Group újabb 23 millió eurós beruházással erősít Budapesten!
Nagy raktárt keres a belváros közelében? Itt irodát is bérelhet rugalmas feltételek mellett!
Jó lokáció és kedvező ár? Mit szólnál, ha azt mondanánk, hogy itt még rugalmas feltételek is várnak?
Újra csökkent az üresedési ráta! Van létjogosultsága a rengeteg fejlesztésnek az ipari-, logisztika ingatlanok piacán!
Otthon
Elijesztik az árak a vevőket az új építésű ingatlanoktól!
Álomotthon percek alatt? Irány az Outdoor Park!
Árcsökkenés: szuper, kedvezményes ingatlanokat hozunk a hétvégére!
Letisztultabb felület, egyszerűbb keresés – Ismerd meg Te is a megújult Otthontérképet!
Dizájn
10 ötlet a lakás pénztárcabarát csinosítására: így dekorálj olcsón is ötletesen
Ezzel a módszerrel tiszta lesz a tűzhely sikálás nélkül: gyors megoldást mutatott az influenszer
8 pont a lakásban, amit sokan elfelejtenek takarítani, pedig igazi baktériumtelepek
Sokan lemondanak erről, pedig irtó jól néz ki: totális tévhit a lakberendezők szerint
Pénz
Donald Trump végzetes szankciókkal sújtaná a dollártól elszakadó országokat
Mindez magyarázhatja összezördülését Putyinnal is.
Adó és jog
A nyaralási terveinket megette az infláció, idén otthon ülnek a magyarok vakáció helyett
Aki el akarja adni az ingatlanát, az most is el tudja adni
Egyszerűbb lesz az ügyintézés! Jön az E-ingatlan nyilvántartás
14 baklövés, amit érdemes elkerülni lakásvásárlás során!
Retail
Hatalmas újítást hoz a szeptember, jön a QR-kódos fizetés
Szeptember 1-től kezdve várhat elérhetővé.