Ingatlan-rekord Chelsea-ben: olcsó, de mini
Százhetvenezer fontért, azaz több mint hatvanmillió forintért kínálnak megvételre egy biliárdasztal méretű lakást London Chelsea negyedében. A volt házmesteri raktárhelyiség 3,3 méter hosszú és 2,1 méter széles, jelenleg egy szekrénybe zárt zuhanytálca és egy mosogatópult van benne.
Még a helyiséget áruba bocsátó Lane Fox ügynökség munkatársai szerint is “borzasztóan depresszív a szoba”, miután a villany sincs bevezetve, és derékig ér benne a szemét. Ha valaki lakhatóvá tudja tenni az apró otthont, legalább 30 ezer fontot kereshet a felújítással – ha továbbadja azt.
Bár a helyiség a méretéhez képest rekordösszegért, majdnem kilencmillió forintos négyzetméter-áron kel majd el, mégis rendkívül olcsónak számít a Chelsea-beli lakásárakhoz képest. A milliomos-negyedként számontartott kerület a legdrágább ugyanis Nagy-Britanniában. Egy átlagos ingatlan ára januárban meghaladta itt az 1,1 millió fontot (csaknem 400 millió forintot).

Modern Duna-parti otthonok, akár Otthon Starttal is az agglomeráció kedvenc városában
Iroda

5+1 érv amellett, hogy a szolgáltatott iroda a legjobb döntés vállalkozásod számára

Irodabérlés új szemlélettel: miért választják egyre többen a szolgáltatott irodákat?

Rugalmas irodák: a modern vállalkozások új alapértelmezett megoldása

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Látványos szakaszába lépett a Flórián téri felújítás – teljes szélességben feltépték az északi hidat

Újbuda szembemegy a kormánnyal – jogi csata jöhet az óriásberuházások miatt

Rákapcsol a kormány az Otthon Startra – újabb ezres nagyságrendű lakásfejlesztések kapnak zöld utat Budapesten

Elszakadt a cérna Spanyolországban – 64 millió euróra büntették az Airbnb-t
Dizájn

Csak így tüntetheted el a penészt teljesen – Két filléres összetevő kell a szakértő szerint

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad
Pénz

Példátlan ítélet született a bíróságon, 40 millió forintot kell fizetnie a banknak egy devizahitelesnek
A felvett összeg háromszorosát fizette vissza egy gyulai család.
Adó és jog

5+1 érv amellett, hogy a szolgáltatott iroda a legjobb döntés vállalkozásod számára

Rugalmas, költséghatékony és fenntartható irodamodell modern vállalkozásoknak

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda a legjobb választás vállalkozásod számára

Találd meg pillanatok alatt a cégedhez illő irodát!
Retail

Újabb babaáruházlánccal erősített a Mészáros Csoport
Mészáros Lőrinc is megszólalt az üzletről.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





