Bátor döntés volt a Haller Gardens
Hamarosan újabb irodanegyed jöhet létre a Soroksári út mentén – többek között a Haller Gardens felépítésével. A több mint harmincezer négyzetméteres, egyetlen fázisban készülő projektet az AIG/Lincoln fejleszti, ám tulajdonosa ma már az osztrák Immoeast.
Castrum Ház – jelenléte segítheti (mint a Váci úton), avagy gátolhatja (Lágymányosnál inkább ez történt), de mindenképpen befolyásolja a kiadhatóságot. A hatalmas Haller Gardens esetében az előbbi jelenti a jelek szerint a jövőképet, mert nem tartják vetélytársnak ezeket az épületeket, illetve épülő projekteket, inkább a terület értékét növelik a jövőben, és vonzóvá teszik az érdeklődők számára.
A Haller Gardens irodaház építése a Soroksári út és a Haller utca sarkán, a Dunától egyetlen háztömbnyire még 2006 júliusában vette kezdetét, átadása 2008 negyedik negyedévében várható. Az épületet fejlesztését még az AIG/Lincoln indította, ám tőle tavaly megvásárolta az osztrák Immoest. Sem a beruházás összege, sem az eladási ár nem ismert, de több milliárd forintról van szó. Az viszont tudható, hogy a Haller Gardens bő két év alatt egyetlen fázisban épül fel – ami viszonylag ritka döntés a túlkínálattal küszködő budapesti piacon.
Maga az épület nyolcszintes, nettó 31,3 ezer négyzetméternyi kiadható területet kínál, vagyis elkészültekor a főváros második legnagyobb irodaháza lesz – a szintén még csak épülő Váci úti Átrium Park után. Közös területi aránya alacsonynak mondható, csupán négy százalék. A tervezett szolgáltatások: étterem, bankfiók, élelmiszer bolt, autómosó és kávézó. A háromszintes mélygarázsában hatszáz gépkocsi számára lesz majd hely. Ezek az egységek a tervek szerint nem csak a bérlők, hanem az utcáról érkezők számára is elérhetők lesznek.
A bérleti díjak mértéke várhatóan négyzetméterenként 13,6-15 euró, amihez üzemeltetési költségként 3,50 euró járul, a parkoló díja 85 euró/hely.

Új építésű lakóparkok, amelyek új szintre emelik az otthon fogalmát – Balatontól a belvárosig
Iroda

Rugalmas iroda, azonnali indulás: ezért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé

Már nem az ár dönt: így alakítja át az irodapiacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Jó áron keresel lakást? Így értesülhetsz elsőként minden árváltozásról!

Sokan teljesen félreértik az Otthon Start hitelt – ez a részlet most mindenkit meglephet

Újjászületett Budapest ikonja: megnyílt a Citadella – ilyen még soha nem volt a Gellért-hegy tetején

Beindult a nyaralópiac: gyönyörű balatoni házakat mutatunk, amelyekre most sokan azonnal lecsapnának
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





