Rövid pórázon Görögország
Kérdés, hogy Athén eleget tud-e tenni a nemzetközi hitelprogram feltételeinek, és az is, hogy a korábban megígért 45 milliárd euró elég lesz-e a tűzoltáshoz. Így összegezhetjük azokat a főbb aggályokat, amelyek a következő napokban meghatározzák a tőzsdék hangulatát.
Görögország pénzügyi drámájában pénteken új fejezetet nyitott az, hogy Papakonsztantinu pénzügyminiszter bejelentette: igénybe veszik az EU és az IMF által kilátásba helyezett hitelprogramot. Az első részletet reményei szerint még május 19. előtt megkaphatják – akkor ugyanis 8,5 milliárdnyi törlesztés esedékes a hitelpiacok felé.
Ez az első hivatalos reakciók szerint nem tűnik irreálisnak: mind Dominique Strauss-Kahn IMF-vezérigazgató, mind az Európai Bizottság illetékesei jelezték, hogy nem látják akadályát a gyors segítségnek.
A segélykérés nemcsak az IMF és a Világbank szombati közgyűlésén szorított háttérbe minden más témát, de már a G20 pénzügyi vezetőinek pénteki tanácskozására is rányomta bélyegét. A húszak körében ugyan egyetértés volt arról, hogy a görög válság aligha ránt magával más európai országokat, ám több pénzügyi vezető is kétségét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy elég lesz-e az idén 45 milliárd euróval megtámogatni a düledező görög államháztartást.
Washingtonban lapértesülések szerint azt tartják a legvalószínűbb forgatókönyvnek, hogy Athén kénytelen lesz tárgyalásos úton átütemezni adósságait. A nemzetközi kölcsön arra lehet elegendő, hogy biztosítsa az ország finanszírozását addig, amíg talpra tud állni a hitelválság és a következő években elkerülhetetlen drákói megszorítások után.
A nemzetközi kölcsön legnagyobb szeletét (mintegy 8,4 milliárd eurót) adó Németország kancellárja, Angela Merkel a hét végén figyelmeztetett arra, hogy a segítség nem automatikus, és csak akkor hagyják jóvá, ha az eddigin túlmenő takarékossági tervet készít a Papandreu-kormány. Wolfgang Schäuble pénzügyminiszter is aláhúzta, hogy ha nem látják biztosítva a konszolidációt, akkor megtagadják a segítséget. Christine Lagarde francia gazdasági miniszter rámutatott: ha Athén nem tesz eleget kötelezettségeinek, akkor azonnal “rálépnek a fékre”.

Zöld technológia, prémium panoráma, városi nyugalom – ezek most a legizgalmasabb új lakóparkok Budapesten és környékén
Iroda

Irodapiaci trendek 2026: hibrid munkavégzés, generációs törésvonalak és az észrevétlenül terjedő mesterséges intelligencia

Történelmi padlón az egyik legfontosabb budapesti ingatlanpiaci szegmens – mégis élénk maradt a kereslet

Új logika az irodabérlésben: miért tolódik a piac a szolgáltatott irodák felé?

Rugalmas irodák – hogyan váltak alapmegoldássá a modern vállalkozások számára?
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Másodpercek döntenek az ingatlanpiacon: ezért ad valódi előnyt az OtthonTérkép mobilapp

Papíron olcsó, a valóságban fájdalmas: ezért lett rémálom Budapesten élni – közeleg a megélhetési válság?

Sokkos számok derültek ki a magyar lakásokról: ezekben az otthonokban élnek milliók – és sokan nem is tudják, mekkora a baj

Rezsisokk januárban? Itt a rezsistop minden titka: 30% kedvezmény jár, de sokan csak nyilatkozattal kapják meg
Dizájn

Két és fél millió forintos vissza nem térítendő támogatást kaphat sok háztartás: hétfőtől lehet pályázni rá

Ötször annyi szobanövény is elfér, ha így rendezed el őket: pofonegyszerű a design

6 olcsó trükk a lakás felfrissítéséhez: sokan félnek tőle, pedig páratlan lesz a végeredmény

Ezektől a hibáktól lesz hideg és élettelen az otthon – Mégis sokan elrontják
Pénz

Hosszú távra terveznek: tízéves partnerséget kötött a Semmelweis OSC és az Indotek Group
Jelentős, hosszú távú együttműködési megállapodást kötött egymással a Semmelweis OSC és az Indotek Group. A vállalatcsoport tízéves szponzorációs szerződés keretében
Adó és jog

Amikor az iroda nem teher, hanem stratégiai előny

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac
Retail

Ma még beszerezhető a pezsgő és a virsli – így alakul az üzletek nyitvatartása szilveszterkor és újévkor
Mutatjuk a részletes nyitvatartási rendet.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





