A budapesti tömegközlekedés finanszírozásáról tárgyal Tarlós az IMF-fel
Várhatóan két meghatározó témája lesz a főpolgármester és a Nemzetközi Valutaalap mai tárgyalásának: a budapesti tömegközlekedés finanszírozása és a 4-es metró problémái. Tarlós István erről az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt.
Ma tárgyal az IMF delegációval Tarlós István. A főpolgármester erről az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt.
Mint mondta, várhatóan két téma lesz: a bufapesti tömegközlekedés jövője és finanszírozása, valamint a 4-es metró problémái.
Tarlós István hozzátette: a kettes metró kocsik cseréjének négy éves csúszása miatt folyó pert ugyan felfüggesztették, de az Alstom emiatt többletszerelvényeket szállít. Ezekre a szerelvényekre a 2-es, illetve a majdani 4-es metró vonalán sincs szükség, ellenben nagyon jól hasznosíthatóak lennének a már-már veszélyes 3-as metróvonali szerelvények cseréjénél – tette hozzá.
A kompenzáció következtében mintegy hét szerelvényt, azaz hozzávetőleg 43 kocsit tudnánk forgalomba állítani – magyarázta a főpolgármester, aki hozzátette: ehhez arra is szükség van, hogy a 2-es vonal járműcseréjének az Európai Beruházási Bank (EIB) általi finanszírozását megszüntessék, a projekt átkerüljön a Közlekedési Operatív Programba.
A 4-es metrónál az Alstommal még nagyon komoly vitánk lesz – hangsúlyozta Tarlós István. Emlékeztetett arra, hogy a cég durva késedelemben van, de az előző városvezetéssel olyan szerződést kötött, amely ebből a csávából kiengedné – miközben a biztonsági berendezéseket és automatikát gyártó Siemensszel kötött szerződés szerint a késedelemből eredő kár- és kötbérigényt a főváros átvállalta.
Így a Siemensnek most körülbelül hetven millió eurós követelése van a várossal szemben, amelyet megpróbálnak a kormánnyal együtt lealkudni, de a 4-es metró üzembe helyezésének és határidőre való átadásának pillanatnyilag ez a Siemens-szerződés és az egyezkedés a céggel képezi a legfőbb akadályát – jelentette ki.

Új otthonok Zugló nyugodt utcáiban: modern lakások és CSOK Plusz lehetőség egy helyen
Iroda

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT

Miért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé? Új szemlélet formálja az irodapiacot

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Nem jönnek a vevők? Lehet, hogy nem a piac a hibás – így csúszik el a legtöbb ingatlaneladás

Forradalom az ingatlanpiacon: az AI már most átírja a lakásvásárlást – és ez még csak a kezdet

Döntöttek Rákosrendezőről: március 31-én derül ki, ki formálhatja át Budapest egyik legnagyobb területét
Mennyibe kerül ma egy nyaraló? Nagyon nem mindegy, hol keresünk!
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Azonnal költözhető, rugalmas iroda – ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





