Egy felmérésből kiderült: a devizahitelesek tájékozatlanok
A Lakásfókusz ingatlanpiaci blog 500 devizahitelest érintő reprezentatív felmérést készített. A devizahiteles ügyfelek alapvetően tájékozatlanok.
A devizahitellel rendelkező adósok csak két megoldást ismernek: az árfolyamgátat és a fizetési átütemezést. E két megoldás említettsége együtt bő 40 százalékot tett ki, míg a többi megoldás közül egyiknek sem haladta meg az említettsége az 5 százalékot. A felmérés rámutatott arra is, hogy a devizahiteleseket alapvetően a rövid távú szemlélet jellemzi. A hosszú távon is megoldást jelentő alternatívák, mint a kisebb lakásba költözés, vagy az albérlet, nem épültek be a közgondolkodásba
Az árfolyamgátat, mint potenciális megoldást legnagyobb arányban a Dél-Dunántúlon és Dél-Kelet Magyarországon, illetve a Közép-Magyarország régióban lakó devizahitelesek említették.
A fizetési gondokkal küzdő devizahitelesek elsősorban az állam segítségében bíznak, illetve a banktól várnak további haladékot. Egy százalék alatti volt az olyan megoldások spontán említése, amelyekben komolyabb áldozatot kellene vállalnia az adósnak (pl. lakás eladása). Az is kiderült a felmérésből, hogy a válaszadók 20 százaléka szerint nincs valós megoldás a nehéz helyzetükre.

Már csak 18 lakás és néhány üzlethelyiség maradt Budapest egyik legizgalmasabb befektetési projektjében
Iroda

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Felpörgött az építkezés Újbudán: látványos szakaszba lépett a Revital Park, formálódik Budapest új városnegyede

Nem az számít, mennyit ad a bank – hanem az, hogy mennyi marad a zsebedben a hitel után

MBH Index: Tízből hét új lakáshitel Otthon Start hitel volt

Szűkül a kínálat, drágul a déli part: ilyen most a balatoni ingatlanpiac
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem ugyanaz az iroda: három erő alakítja át a piacot 2026-ban

5+1 érv, amiért a jövő irodája már nem hagyományos bérlésben működik

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





