Nagy a nyomás az ingatlanok tulajdonosain
Nehéz megállapítani, hogy a szorult helyzetben lévő eladók és a vevők között milyen szerződések jönnek létre- mondja a Duna House elemzési vezetője.
Az adóhatóság mindenesetre ellenőrzi, hogy kevesebb összeget írnak-e az adásvételi szerződésekre, mint amennyiért eladják a lakásokat.
Körülbelül a 13 százaléka a tavalyi adásvételeknek az a szám, amiről a Magyar Nemzet cikkezett. A lap szerint az adóhatóság 13 ezer esetben nem hitte el az ingatlan vételárát tavaly az illetékeljárásban, vagyis ennyi esetben állapította meg a hivatal, hogy az ingatlan adásvételi dokumentumába foglalt ár eltér annak forgalmi értékétől.
Tavaly összesen 45 milliárd forintnyi különbözetet állapított meg a hivatal, amivel a forgalmi érték meghaladta a szerződéses árat, vagyis a vevőknek átlagosan 100 ezer forinttal magasabb illetékfizetési kötelezettséget határoztak meg.
Sokszor van arra példa Rutai Gábor szerint, hogy a valós érték, és az adásvételi szerződésben szereplő ár között 50 százalákos különbség is látható – áll a Gazdasági Rádió honlapján.
A szakértő beszélt arról is, hogy az ingatlan manapság jó befektetésnek számít, hiszen ennél mélyebbre nem mennek az árak. Jó kiadni az ingatlant 6, de akár 10 százalékos bruttó hozam is elérhető, nyilván az is számít, hogy panel, vagy tégla, illetve, hogy milyen környéken található az adott lakás.
A rádiós interjút ide kattintva hallgathatja meg!

Új építésű lakások Otthon Starttal? Budapesten és a Balatonnál is megtalálhatod álmaid otthonát!
Iroda

Szolgáltatott irodák: rugalmas és költséghatékony megoldás a modern vállalkozások számára

Bérelhető irodák Budapest XIII. kerületében – Metropol Office a Tüzér utcában

Szolgáltatott irodák: miért választják egyre többen a rugalmas irodabérlést?

Eladó ipari ingatlan sokoldalú hasznosítási lehetőségekkel Győr Nádorvárosban
Raktár

Új magyar raktár a világ legnagyobb logisztikai vállalatánál: megkezdte működését a DSV környezetbarát szigetszentmiklósi raktára

Eladó ipari ingatlan sokoldalú hasznosítási lehetőségekkel Győr Nádorvárosban

Kiadó raktárak könnyedén – így találhatsz gyorsan megfelelő raktárt!

Egyedülálló lehetőség: bérelhető majd megvásárolható területek az APCT Condo logisztikai központban
Otthon

Óriási csavar: mégsem indítja el most a kormány a lakásfelújítási támogatást – ez áll a háttérben!

Alku nélkül nincs üzlet: ennyivel olcsóbban kelnek el a magyar ingatlanok

OtthonTérkép applikáció – Ne maradj le a lakásárak csökkenéséről!

Pénzeső az Otthon Start körül: így zsebelhetsz be akár több százezer forintot pluszban, ha ügyesen kombinálod a hiteleket!
Dizájn

Ezzel soha ne pucold a mosógépet, mert tönkreteszi – Kevesen tudják, hogy milyen nagy kárt okozhat

Ezt sokan elmulasztják a házukkal kapcsolatban, pedig több százezres büntetés járhat érte: figyelmeztet a NAV

Felújította a brit házaspár a konyháját: döbbenetes, mire bukkantak a padló alatt

A legdurvábban odaégett zsírt is félperc alatt lehozta: elvetemült ez az új takarítós trend
Pénz

Stratégiai együttműködést kötött a Gránit Alapkezelő és a Mathias Corvinus Collegium
A Gránit Alapkezelő és a Mathias Corvinus Collegium (MCC) által 2025. szeptember 18-án aláírt stratégiai együttműködés célja, hogy a Gránit
Adó és jog

Csontozói álláslehetőség Németországban – stabil munka, kiemelkedő fizetés

Csatlakozz a Maschinenring Magyarország csapatához Kecskeméten!

Szendvicskészítő állás a Nimbus Pékségnél Szomoron – csatlakozz egy nagyszerű csapathoz!

Szabász munkatársat keres a szolnoki H.I.D. Textil Kft.
Retail

Válaszolt a teljes kivonulással kapcsolatos kérdésre a Spar
Kisújszálláson augusztus 24-én végleg bezárja üzletét.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó
