35 milliárdból új logisztikai raktárközpontot épít a Lidl
Friss raktárközpontot épít a Lidl Magyarországon, az élelmiszerlánc 35 milliárd forintos logisztikai beruházásához a kormány 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő beruházás-ösztönzési támogatást nyújt – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Budapesten.
Az új világgazdasági korszak nyertese lehet az, aki időben lép, és hosszú távú versenyelőnyre tesz szert az az ország, ahová most beruháznak a vállalatok – hangsúlyozta. A miniszter ezért különösen nagy jelentőségűnek nevezte, hogy a jelenlegi nemzetközi gazdasági nehézségek közepette a Lidl úgy döntött, a következő nagy beruházását Magyarországon valósítja meg. A logisztikai központtal 400 új munkahelyet teremt a vállalat.
Grósz Jenő, a Lidl Magyarország igazgatóságának elnöke ismertette, hogy negyedik magyarországi logisztikai központját építi meg a társaság a Pest megyei Ecseren, a már működő három raktárbázisnál jóval nagyobb, 62 ezer négyzetméteres létesítmény a tervek szerint 2021 novemberére készül el.
Az élelmiszerlánc 2004-ben jelent meg Magyarországon, 16 év elteltével 183 áruházat és három logisztikai központot működtetnek, az éves árbevételt tekintve pedig már a második legnagyobb kiskereskedelmi lánc az országban. Több mint 7000 munkavállalót foglalkoztatnak, ezzel a vállalat a 12. legtöbb magyar munkavállalót foglalkoztató cég Magyarországon.
Grósz Jenő kiemelte a magyar beszállítókért 2013-ban elindított programot. Mint mondta, ezzel a Lidl célja a magyar termelők, valamint a magyar gazdaság fejlődésének, nemzetközi versenyképességének támogatása. Jelenleg 490 hazai beszállítóval dolgoznak együtt, és csaknem 60 százalékos a magyar termékek aránya a Lidl magyarországi áruházaiban. A magyar termékek kiviteléről szólva jelezte, hogy a teljes magyar palackos borexport csaknem 30 százalékát a Lidl értékesíti, így a vállalat a legnagyobb hazai borexportőr.
Tovább a teljes cikkre

Modern Duna-parti otthonok, akár Otthon Starttal is az agglomeráció kedvenc városában
Iroda

5+1 érv amellett, hogy a szolgáltatott iroda a legjobb döntés vállalkozásod számára

Irodabérlés új szemlélettel: miért választják egyre többen a szolgáltatott irodákat?

Rugalmas irodák: a modern vállalkozások új alapértelmezett megoldása

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Otthon Start zártkertre is? 2026-tól kinyílik az ajtó – de könnyű belesétálni a jogi csapdába

Eldőlt Salgótarján sorsa – így formálhatja át a városközpontot a nyertes zöld terv

Karácsony Budapesten: ezekben az Otthon Starttal is megvásárolható otthonokban mi is szívesen ünnepelnénk

„Ez már városrombolás” – Vitézy Dávid szerint az Otthon Start mögé bújva darálják le Budapestet
Dizájn

Csak így tüntetheted el a penészt teljesen – Két filléres összetevő kell a szakértő szerint

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad
Pénz

Példátlan ítélet született a bíróságon, 40 millió forintot kell fizetnie a banknak egy devizahitelesnek
A felvett összeg háromszorosát fizette vissza egy gyulai család.
Adó és jog

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

5+1 érv amellett, hogy a szolgáltatott iroda a legjobb döntés vállalkozásod számára

Rugalmas, költséghatékony és fenntartható irodamodell modern vállalkozásoknak

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda a legjobb választás vállalkozásod számára
Retail

Újabb babaáruházlánccal erősített a Mészáros Csoport
Mészáros Lőrinc is megszólalt az üzletről.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





