Miféle lakás akad ma 30 milláért Budapesten?!

Ha lakás kellene kevés pénzből Pesten, akkor bajban leszünk, mert hosszú évek óta, szinte töretlenül emelkednek az árak a lakóingatlan piacon is. Ma már nem elég a 20 vagy 25 millió forintért megvásárolható ingatlanok kínálatát vizsgálni a fővárosban. Azt néztük most meg a Balla Ingatlan szakértőinek a segítségével, hogy 30 millió forintért vagy a körüli összegért milyen költözhető ingatlanhoz juthatunk Budapesten és környékén.

Dél-Pest, a XVIII. kerület és környékének kínálata

Ha az egyik legolcsóbb budapesti kerületet tekintjük, akkor azt látjuk, hogy 30 millió forintig elsősorban társasházi lakásokat találunk a Lakatos vagy a Havanna lakótelepeken – mondta Rácz Gyula László, a Balla Ingatlan XVIII. kerületi irodájának szakmai vezetője. Ezek is alapvetően régebbi építésű, csúsztatott zsalus vagy panellakások, 30-tól akár 60 négyzetméterig.

Ha valami újabb építésű lakást vennénk, akkor 2000 után épült lakóparkban legfeljebb kisebb méretű, 25-33 négyzetméteres garzont kaphatunk a kerületben. Körülnézhetünk persze a kapcsolódó agglomerációs településeken is, ahol találunk 30 millióért jobb, fiatalabb társasházi lakást is, viszont családi házra, ikerházra ne számítsunk, legfeljebb ha elhanyagolt állapotú, hangos főút mellett fekszik, esetleg problémás az eladói háttér – tette hozzá a szakértő.

30 millió forint alatt még az agglomerációban is legfeljebb házrészt találunk többlakásos házakban, közös udvarral. Ezek ára ugyan 15-25 millió forint között mozog, azonban az ingatlanközvetítő szavai szerint sokszor “szükséglakás jellegűek”…

Kicsit délebbre: Csepel, Szigetszentmiklós

Nem kapunk azonban családi házat kicsit délebbre, Csepelen, illetve annak agglomerációjában sem 30 millió alatt, legfeljebb 40 millió forint környékén lehet kifogni egyet-egyet – mondta Marosvölgyi Gabi, a Balla Ingatlan csepeli és szigetszentmiklósi irodáinak szakmai vezetője. Ha van is 30 milliónál olcsóbb ház, az zártkerti ingatlan, amire viszont nem lehet hitelt felvenni,.

Panellakások persze bőven akadnak 30 millió alatt a XXI. kerületben, ezekre a kereslet is számottevő, miközben a 30 milliónál drágábban kínált, túlárazott panelekre nincs vevői érdeklődés – jegyezte meg Marosvölgyi Gabi, aki elsősorban azt hangsúlyozta, hogy az utóbbi hónapokban Dél-Pesten, illetve annak agglomerációjában nem emelkedtek az árak.

A belvárosban is akad még 30 körül valami…

Ugyanakkor lakáshoz jutni nem lehetetlen 30 millió forint alatt a belvárosban sem, még akár az V. kerületben is kifoghatunk ilyet, igaz nagyon szerény a kínálat, de átlagos állapotú egyszobások vagy nagyon ritkán másfél szobások is felbukkannak a kínálatban ennyiért – jelezte Garaba Gergely, a Balla Ingatlan belvárosi irodájának szakmai vezetője.

A VI., VII., és VIII. ker.

A VI. kerületben viszont egy-másfél szobás kislakást ilyen áron akár már felújítva is találhatunk, de jóval nagyobb esélyünk lesz erre a VII. kerületben, ahol a kínálat körülbelül a háromszorosa a VI. kerületének, azonos árakat és méretet tekintve.

Ennél is több kedvező árú ingatlannal találkozhatunk a VIII. kerületben, ahol viszont a kevésbé felkapott lokációkban akár már felújított 50 négyzetméteres lakásokra is rábukkanhatunk 30 millióért. Hasonló a helyzet a IX. kerületben, ahol 55 négyzetméteres, egy plusz két félszobás panellakásokat vehetünk ennyiért, sőt 40-45 négyzetméteres, szépen felújított téglalakásokat is – tette hozzá Garaba Gergely.

Zulgó és a XVI. kerület

De ugyanígy kaphatunk másfél szobás panellakásokat Zuglóban is, bár lassan elkezdenek 30 millió forint fölé kúszni az árak – jelezte Sebestyén Tamás, a Balla Ingatlan XIV. és XVI. kerületi irodájának szakmai vezetője. Egyelőre nem lehetetlen azonban téglalakásból sem egyszobást, vagy legfeljebb 40 négyzetméteres másfél szobást kifogni a kerületben.

Ne számítsunk azonban friss felújításra ezeknél, a panelek még a költözhető kategóriába tartoznak: mindössze egy egymilliós felújítást, festést, kisebb javításokat igényelnek, viszont a 28 millió forint körüli összegekért kínált téglák már inkább a “lepukkant” kategóriába tartoznak. Házat viszont biztosan nem tudunk venni még a XVI. kerület agglomerációjában sem ekkora összegért: a házrészek is 40-50 millió forint környékén indulnak – jegyezte meg a szakértő.

Buda: még kisebb választék

Ha átnézünk a budai oldalra, ott még kisebb választékkal találkozunk a költözhető ingatlanok körében: 30 millió forint alatt lakáscélra jól használható, nagyobb problémáktól mentes, költözhető ingatlanok kínálata elenyésző, gyakorlatilag nem létezik. Mint Nagy Andrea, a Balla Ingatlan bel-budai és észak-budai irodájának szakmai vezetője elmondta, akad ugyan 20 millió forint alatti áron kínált lakás is, de ezek mind “nagyon problémás” ingatlanok: vizesednek, szuterénlakások vagy földszintiek, esetleg haszonélvezeti joggal terheltek, vagy üzlethelyiségnek vannak nyilvántartva.

Mennyi a “normális” lakás minimum-ára Budán?

A normális lakások ára valahol 22-24 millió forintnál kezdődik, de ezek is mind 23-24 négyzetméteres, kicsi ingatlanok, azaz egymillió forintos négyzetméter-árakon kínálják őket.

Ugyanebbe az árkategóriába tartoznak az egyszobás panelek is, míg a legolcsóbb kétszobás panelek a III. kerületben 28 millió forintnál indulnak. De ezekből is rettentően szerény a kínálat, alig néhányat találunk belőlük, ráadásul a teljesen felújítandó kategóriába tartoznak. Emiatt aztán hiába olcsók, nem nagyon kapkodnak értük a vevők.

Összességében tehát azt lehet mondani, hogy normális, költözhető lakást az említett budai kerületekben 30 millió forint alatt nem találunk – tette hozzá Nagy Andrea.