Felújítási támogatás – ha van legalább egy nevelt gyereked, akkor jövőre féláron újíthatsz fel!
A 2015-ben indított otthonteremtési program új eleme, a felújítási támogatás is jön 2021. január elsejétől – nem csak az újbóli 5%-os lakásáfa. Az új felújítási támogatás keretében a fejújítási költségek felét, de legfeljebb 3 millió forintot visszatérít az állam, ha az anyag-, illetve a munkadíjat számlával igazoljuk. Mit lehet tudni e jelentős újdonságról!?
Szerdán, egy nyilatkozatban jelentette be Novák Katalin, hogy az állam „minden család” lakás-felújítási költségeinek felét, de legfeljebb 3 millió forintot. Csütörtökön jött a pontosítás családokért felelős tárca nélküli miniszter-asszonytól: a „minden családon” a legalább egy, még eltartottnak számító, gyermeket nevelő családot kell érteni. Olyanokat, akik saját tulajdonú ingatlanban laknak. Fontos kitétel, hogy az igénylésének nem feltétele – igaz, nem is kizáró eleme –, hogy a család korábban élt, vagy a jövőben éljen a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) lehetőségével
Ha tehát valaki 2021. január 1-je után felújításba kezd és gyűjti a számlákat, az állam visszautalja neki a költségeinek felét, de legfeljebb hárommillió forintot. Ez vonatkozik az anyagbeszerzésre és a munkaerőköltségre is.
A felújítás ráadásul eléggé tágan vett felújítást jelent: energetikai korszerűsítés, illetve a klasszikus fürdő, konyha, vagy más helyiség felújításáról.
A családoknak történő segítségen túl természetesen a gazdaság fellendítéséhez is hozzájárul ez az intézkedés az építőipar fellendítésén keresztül – húzta alá Novák Katalin, amikor a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában nyilatkozott.
Mint ismert, egy hete jelentették be, hogy az új építésű otthonok értékesítésének áfatartalmát 27 százalékról 5 százalékra csökkentik január 1-jétől (leszámítva a 150 milliónál drágább, illetve a 300 négyzetméter feletti új otthonok esetét). Sőt azok a családosok, akik igénybe veszik a csokot, visszaigényelhetik az 5 százalékos áfát is új otthonuk vásárlásakor.

Új otthonok Zugló nyugodt utcáiban: modern lakások és CSOK Plusz lehetőség egy helyen
Iroda

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT

Miért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé? Új szemlélet formálja az irodapiacot

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Nem jönnek a vevők? Lehet, hogy nem a piac a hibás – így csúszik el a legtöbb ingatlaneladás

Forradalom az ingatlanpiacon: az AI már most átírja a lakásvásárlást – és ez még csak a kezdet

Döntöttek Rákosrendezőről: március 31-én derül ki, ki formálhatja át Budapest egyik legnagyobb területét
Mennyibe kerül ma egy nyaraló? Nagyon nem mindegy, hol keresünk!
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet

Az olcsóbb házak vitték a prímet: nagyot lehetett alkudni a családi házak piacán
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





